7óra7

NKA: plusz 450 millió forint a szakmai kollégiumoknak

NKA: plusz 450 millió forint a szakmai kollégiumoknak

2015. 03. 09. | 7óra7

"A 450 millió forintból a legjelentősebb emelést jelentő összeget, 70 milliót kap az NKA folyóirat-kiadási kollégiuma a nem kiemelt print- és online lapok pályázataira" - mondta Balog Zoltán a sajtótájékoztatón. Hozzátette: a folyóiratokra vonatkozó támogatáspolitikáról, a print és online megjelenések közötti megfelelő arány érdekében szakmai vitákat kell lefolytatni.

Az NKA elnöke emlékeztetett arra, hogy az ötös lottó játékadójából származó bevételi források idén kisebbek, mint korábban voltak, ezért számos szakterületen szükségesnek látták a pénzkeretek emelését. A szakmai kollégiumok közül az építőművészeti és örökségvédelmi 40 millió forinttal, a könyvkiadási 50 millióval, a közművelődés-népművészeti és a kulturális fesztiválokkal foglalkozó 40-40 millióval, a szépirodalmi és ismeretterjesztő 20 millióval, a színház és táncművészeti, valamint a vizuális művészeti 70-70 millióval, a zenei pedig 10 millió forinttal kap többet.

Balog Zoltán az NKA miniszteri keretének terhére bejelentett egy új, hároméves gyakornoki ösztöndíj-programot, amely évi 50 millió forinttal támogatja a hátrányos helyzetű, elsősorban roma fiatalok közreműködését, munkáját a közszolgálati média műsoraiban. "A programról Szabó László Zsolttal, az MTVA vezérigazgatójával állapodtam meg, reményeink szerint az 50 millióból évi 10-15 fő dolgozhat a közszolgálati tévében és rádióban".

Balog Zoltán (forrás: szinhaz.hu)

Arra is kitért az NKA elnöke, hogy a kulturális fesztiválok kollégiuma nyílt pályázati felhívást tesz közzé az Európai Bizottság Kreatív Európa programjában európai platformok és együttműködési projektek témakörében, amelyhez az NKA 50 millió forintot biztosít a meghatározott önrészhányadra. A beadási határidő április 1.

Doncsev András, az NKA alelnöke arról beszélt, hogy a magyar könnyűzene támogatását célzó Cseh Tamás Programban a jövőben ideiglenes kollégium hoz döntéseket, mentesítve a számos más kérdéssel foglalkozó zenei kollégiumot. A négytagú ideiglenes kollégium vezetője Bajnai Zsolt, aki eddig is a Cseh Tamás Program szakmai tanácsadója volt, mellette a kollégiumban Dósa Richárd, az Animal Cannibals tagja, Tóth Tibor koncertszervező, valamint Horváth Gergely, a Petőfi Rádió és a Petőfi TV vezető szerkesztője tevékenykedik.

Doncsev András "Az MTVA kulturális főszerkesztőjeként korábban ígéretet tettem arra, hogy a Cseh Tamás Program kedvezményezett előadóinak lesz helye a közmédiában. A nyolc alprogrammal elindult Cseh Tamás Program következő menetében, azáltal, hogy Horváth Gergely immár tagja az ideiglenes kollégiumnak, olyan pályázatokat szeretnénk kiírni, amelyben ezt garantálni tudjuk" - tette hozzá Doncsev András.

A Cseh Tamás Program tavaly májusban indult, 2014-ben 500 millió forint, idén és a következő két évben 100-100 millió jut a támogatott pályázatok koordinálására. Az első alprogramra, amely a pályakezdő zenekarok és előadók első hang- és képfelvétele elkészítését támogatja, 42-en pályáztak sikerrel, és elindult már a vidéki könnyűzenei klubok programjait, valamint az előzenekarok bemutatkozását segítő második és harmadik alprogram is. Az ötödik alprogram keretében a Cseh Tamás Archívumra meghívásos pályázat keretében 20 millió forintot lehet elnyerni, a Magyar Nemzeti Levéltár idén ebből az összegből hajtja végre az archívumban őrzött dokumentumok és iratanyag állományvédelmi digitalizálását, az állományhoz való hozzáférés biztosítását a kutatók számára és adatbázis készítését. A fennmaradó három alprogram a zenekarok és előadók külföldi színrelépését hivatott elősegíteni.

A Cseh Tamás Program lebonyolításának forrása az üres adathordozók után szedett jogdíjakból származó bevétel 25 százaléka. A program kidolgozása több mint egy évvel ezelőtt kezdődött, beindítását 2014 májusában Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, az NKA elnöke, illetve L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára, a program kidolgozásának irányítója jelentette be.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr917993169

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása