7óra7

Az operett nagyasszonyai először egy színpadon - Csínom Palkó

Az operett nagyasszonyai először egy színpadon - Csínom Palkó

2015. 03. 05. | 7óra7

Kerényi Miklós Gábor rendező, a teátrum művészeti vezetője a darab olvasópróbáján elmondta, hogy a kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző ritkán játszott operettjét izgalmas, néhol igazán mókás kerettörténetbe foglalta Lőrinczy Attila dramaturg. A Budapesti Operettszínház művészeti vezetője kiemelte a készülő előadással kapcsolatban, hogy egy-egy premier kapcsán általában két út közül választanak: vagy nagyon komoly hagyománnyal, értékkel bíró darabot, vagy új magyar, illetve külföldi produkciót mutatnak be.

Ezúttal olyan hagyományokban gazdag zenés előadást kerestünk, mely új produkció is lehet egyben. A Csínom Palkó az 1950-es években született mű, a XX. század egyik legizgalmasabb zeneszerzőjének tollából. Farkas Ferenc ebben az operettben korabeli kuruc dallamokat is felhasznált a XVIII. század elejéről – árulta el a színház előző igazgatója.

A rendező úgy gondolta, hogy izgalmas lenne, ha jelen valóságunk is felbukkanna a darabban, ezért aktualizálták a cselekményt. A történet szerint egy színházi társulat Brüsszelbe utazik, hogy bemutassa a magyar történelem egy részét, és a kuruc korból ránk maradt hagyományokat. A színészek között fiatal és idősebb művészek is megtalálhatók, rendezőjük pedig úgy gondolja, hogy a brüsszeli versenykiírásnak leginkább a Csínom Palkó felel meg – mondta el Kerényi Miklós Gábor.

A művészeti vezető azt is hozzátette, hogy a Csínom Palkóval színháztörténelmet is írnak az Operettszínházban: először játszik egy színpadon Lehoczky Zsuzsa, Oszvald Marika és Kállay Bori, kiegészülve a fiatalabb generációt képviselő Szabó. P Szilveszterrel, Kerényi Miklós Mátéval és Gömöri András Mátéval a főbb szerepekben.

A Csínom Palkót átdolgozta és a keretjátékot írta Lőrinczy Attila, a koreográfus Román Sándor, a díszlettervező Gyarmathy Ágnes, a jelmeztervező Rátkai Erzsébet. Az eredeti szöveget és dalszöveget Dékány András dolgozta át. Az előadás rendezője Kerényi Miklós Gábor.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr987993199

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása