7óra7

Örvény – Szerelem és birtoklás a Rózsavölgyi Szalonban

Örvény – Szerelem és birtoklás a Rózsavölgyi Szalonban

2015. 03. 01. | 7óra7

Keserű méz a múlt században - Szakonyi Károly hangjátékának színpadi adaptációja. A történet szerint az idősödő Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij beleszeret tanítványába, a fiatal Polinába, és egészen be akarja kebelezni. A lány hagyja is magát, lázad is ellene, így alakulhat ki köztük egyfajta furcsa szado-mazochisztikus viszony. Kínozzák egymást, ugyanakkor képtelenek elszakadni a másiktól. Polina megpróbál elmenekülni, de a férfi akár erőszakkal is visszaszerzi.

Szakonyi Károly: Örvény - interjú az alkotókkal

Szakonyi jól ismeri Dosztojevszkij karaktereit, hiszen 1995-ben A félkegyelműből, 1998-ban a Bűn és bűnhődésből írt színpadi adaptációt. A drámák írása közben - saját bevallása szerint - valamiféle írói alteregójává vált Dosztojevszkij figurája, ezért született meg az író magánéletével foglalkozó alkotás. Az előadásban az író életrajza keveredik regényeinek cselekményszálaival, továbbszőve a Dosztojevszkij-legendáriumot.

Szakonyi rádiójátékát Sződy Szilárd 2000-ben rendezte meg a Kossuth Rádió számára Blaskó Péter, Szilágyi Enikő és Selmeczi Roland szereplésével. A rendező azonban úgy érezte, hogy a darab színpadra kívánkozik, mert vizuálisan is érdekes lehetne a korszak megjelenítése. Selmeczi Bea dramaturggal közösen elkészítették a színpadi változatot, amelyben elképzelésük szerint a szerelmi háromszög kapcsán a néző előtt kibontakozik a XIX. századvégi Párizs, a Montparnasse bohém világa és a kaszinók társasági élete. A Rózsavölgyi Szalon egyszerre bohém és nagyvilági, tehát megfelelő miliőt teremt az előadáshoz, legyen szó akár kaszinóról, akár egy művészkávézóról – áll a színlapon.

Sződy Szilárd

Az Örvényt Mármarosi Tünde koreografálja, jelmezei Kiss Julcsi munkái. Az előadást a bemutatón kívül márciusban még egy alkalommal, 26-án este fél 8 órától láthatják az érdeklődők.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr367993227

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása