7óra7

Állami számvevőszéki vizsgálat 17 színháznál

Állami számvevőszéki vizsgálat 17 színháznál

2015. 02. 27. | 7óra7

Makkai Mária, az ÁSZ felügyeleti vezetője elmondta: 2013-ban 17 többségi önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaságként működő színház ellenőrzését kezdték meg, a vizsgálat a 2008 és 2012 közötti időszakra terjedt ki. Az ÁSZ 13 fővárosi - ezen belül 12 a fővárosi önkormányzat, egy a VIII. kerületi önkormányzat tulajdonában lévő - és 4 vidéki színházat vizsgált.

Emlékeztetett arra, hogy a 2011 július 1-jétől hatályos törvény tette lehetővé, hogy az önkormányzatok többségi tulajdonában lévő gazdasági társaságok bármelyikét ellenőrizzék, ez az ÁSZ életében újdonság. A színházak bevételeinek döntő többsége közpénzből származik, az ezzel való gazdálkodásnak mindenütt felelősen kell megtörténnie, ezért az első számú vezető a felelős.

Az ellenőrzések azt értékelték, hogy a tulajdonos önkormányzatok, valamint a színházak betartották-e a közszolgáltatási szerződésben vállalt feladatokat és a színházak a vagyonnal való gazdálkodásra vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket.

Makkai Mária szólt arról, hogy valamennyi önkormányzat esetében megtörtént a művészeti tevékenység támogatása. A tulajdonos önkormányzatok minden színházi társaság esetében biztosították a közfeladat-ellátást, a szükséges ingatlan és ingó vagyont a színházak rendelkezésére bocsátották.

Beszámolt arról, hogy a színházak esetében általánosak voltak a szabályozási hiányosságok, de az is előfordult, hogy nem a szabályzatoknak megfelelően jártak el. Számviteli és leltározási szabálytalanságokat tártak fel, több esetben nem volt megfelelő az önköltség-számítás szabályozása és annak alkalmazása, így például nem lehetett tudni, hogy mennyibe kerül egy-egy színházi - emelte ki.

A színházak vezetői számára az ÁSZ az egyes jelentésekben javaslatokat fogalmazott meg, ezek alapján a színházaknak intézkedési tervet kellett készíteniük, amelyet mind a 17 társaság elkészített, ezeket a ÁSZ elfogadta, végrehajtásukat pedig utóellenőrzések keretében értékelheti.

Az ÁSZ 2014. január 30-án hat fővárosi színház - a Budapest Bábszínház, a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház, a Katona József Színház, az Örkény István Színház, a Radnóti Miklós Színház és az Új Színház - ellenőrzését zárta le. Februárban, márciusban és áprilisban további hét budapesti színházi társaság, a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő Madách Színház, Thália Színház, Trafó Kortárs Művészetek Háza, Vígszínház, József Attila Színház, Centrál Színház, valamint a Bárka Színház, emellett a kaposvári Csiky Gergely Színház, a Miskolci Operafesztivál, az esztergomi Várszínház és a szombathelyi Weöres Sándor Színház ellenőrzése zárult le. A jelentések és azok összefoglalói megtalálhatók az ÁSZ honlapján.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr727993245

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása