7óra7

Átadták a 3. Thália Humorfesztivál díjait

Átadták a 3. Thália Humorfesztivál díjait

2015. 02. 24. | 7óra7

Február 11. és 15. között harmadik alkalommal rendezték meg a fesztivált, amelyen öt nap alatt összesen tizenegy produkciót láthattak az érdeklődők. A fesztivál a szervezők szándéka szerint a humor teljes spektrumát igyekszik bemutatni. A darabokat kiválogatásában ebben az évben a Kultúrbrigád és Laboda Kornél rendező, dramaturg vett részt. A produkciókat több kategóriában öt tagú zsűri értékelte, melynek tagjai voltak Goda Krisztina filmrendező, Szily Nóra műsorvezető, újságíró, Fodor Annamária színésznő, Bus István újságíró és a közönség soraiból kiválasztott Majdik Zoltán.

39 lépcsőfok - Mikola Gergő, Köles Ferenc

A legjobb nagyszínpadi előadás díját a Pécsi Nemzeti Színház Hitchcock filmes adaptációja, a 39 lépcsőfok nyerte el. Horgas Ádám rendezésében Köles Ferenc és Mikola Gergő mellett - akik ketten majd negyven szerepet alakítanak - Széll Horváth Lajos és Darabont Mikold játszik. (Kritikánk itt olvasható róla.)

A csemegepultos naplója - Ötvös András

A legjobb stúdió produkció díját a Füge és az Orlai Produkció közös munkája: A csemegepultos naplója című előadás rendezőjének, Göttinger Pálnak és előadójának, Ötvös Andrásnak ítélték. (Utóbbi a darab egyetlen szerepét alakítja, és írásaink szerint ezt magával ragadó energikussággal és virtuóz módon teszi.)

Tóték -Nádasy Erik és Märcz Fruzsina

Mind a legjobb női alakításért, mind a legjobb férfialakításért járó elismerést a Miskolci Nemzeti Színház Tóték című előadásában (rendező: Béres Attila) szereplő színművészek kapták. Az előbbit Nádasy Erika Tótné megformálásáért, az utóbbit pedig Görög László Őrnagy-játékáért. (Írásunk itt olvasható az előadásról.)

Tóték - Görög László

A zsűri különdíját ebben az évben Bajomi Nagy György színművész érdemelte ki a szombathelyi Weöres Sándor Színház A hülyéje című darabjában (rendezte: Réthly Attila) nyújtott teljesítményéért.

Kapcsolódó

A jövő hét a nevetésé a Tháliában

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr137993315

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása