7óra7

A TÁP Színház visszavonta a felhívását

A TÁP Színház visszavonta a felhívását

2015. 02. 17. | 7óra7

Vajdai Vilmos "Ebben az országban 20-30 éve mindenki, mindent készségesen aláír, oszt jónapot, a lelkiismeret meg van nyugtatva, tettem az "ügyért", nem is keveset, lájkoltam, sőt kommenteltem is. Jó lenne néha bebizonyítani, hogy azért, amiben hiszünk, áldozni is tudunk.

Az elmúlt pár nap tapasztalata, a sok civil, a sok tenni akaró színház, alkotó, kritikus, színházi ember jelentkezése komoly reményekre ad okot egyébként… Mintha most valami mozdulna.... Persze az, hogy gyűjtést rendezzünk, valószínűleg nem volt jó ötlet, pláne, hogy ez ügyben nem egyeztettem Viktorral (nem Orbán). Hiszen az nyilvánvaló, hogy annyi pénzt nem lehet összegyűjteni szintén anyagi gondokkal küzdő, szegény színházak adományából, amennyi fenn tudna tartani egy társulatot. Nem ábrándoztam erről, csak szerettem volna, ha egy gesztusnál többet tennénk, ha a részvétünket, a szolidaritásunkat komolyan lehetne venni.

Beszélgettem utána Viktorral (Bodó), aki meggyőzött, hogy adományok már úgysem tudnak változtatni a helyzeten, és egyébként sem pusztán anyagi okok vezettek a Szputnyik megszűnéséhez. *Úgyhogy most visszavonjuk a felhívásunkat.* Persze, maradjunk az aláírásnál, lájkoljunk, fejezzük ki a szolidaritásunkat, lőjük az Auróráról a Fehér Palotát, rendezzünk vitákat a kultúra, nem csak anyagi értelemben vett, támogatásának lecsúszásáról, aminek csak egy-egy tünete a Szputnyik vagy éppen a Krétakör megszűnése!" - mondta Vajdai Vilmos.

Arra a kérdésre, hogy mi kéne ahhoz, hogy ne kényszerűségek mentén alakuljon a függetlenek élete, azt válaszolta a TÁP Színház első embere: "Szándék, hogy ne kényszerűségek mentén alakuljon a függetlenek élete! Részvét, szolidaritás, egymás segítése, lájk, Auróra, zsebszínház, diafilmszínház, satöbbi és természetesen pénz. Csak közös erővel tudunk ilyen nehéz időkben fennmaradni, alkotni, előrelépni."

A teljes interjú itt olvasható.

Kapcsolódó

Színházak a Szputnyikért

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr37993317

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása