7óra7

Billy Elliotot keres az Operaház

Billy Elliotot keres az Operaház

2015. 02. 16. | 7óra7

Az Operaház által több mint 800 hátrányos helyzetű gyermek számára rendezett Morzsabál előtti sajtótájékoztatón Ókovács Szilveszter elmondta, a kezdeményezéssel szeretnék a tehetséges gyermekek és szüleik figyelmét is felhívni a balett szépségeire, mivel az elmúlt években jelentősen csökkent a szakmát választók száma a fiúk körében.

Szirtes Tamás a szereplőválogatás részleteiről szólva elmondta, elsősorban a darab főszerepére keresnek olyan 10-12 éves fiúkat, akik tehetséget mutatnak a tánc, az éneklés és a színészet területén is. Hozzátette: a darabban több táncstílus is megjelenik - például a sztepp és a klasszikus balett -, azonban nem kész táncosokat keresnek, hanem jó mozgásérzékkel rendelkező gyerekeket, akik képesnek mutatkoznak a szükséges táncok megtanulására.

"Senki sem születik táncosként. Azoknak a gyerekeknek, akiket mi ki fogunk választani, mert alkalmasnak látjuk őket a szerepre, egy másfél éves, több szűrést is magába foglaló, intenzív felkészülésen kell átesniük" - hangsúlyozta a rendező.

Szirtes Tamás

A főszerep mellett szintén a válogatás segítségével szeretnék betölteni a darab egyik fontos fiú mellékszerepét, Michael karakterét is. A mű színpadra állításához további 9-10 lány táncosra is szükség lesz, akik várhatóan a balettiskolák növendékeiből fognak kikerülni, így számukra nem hirdetnek válogatást - mondta el Szirtes Tamás.

A castinggal kapcsolatos kihívásokról Ókovács Szilveszter elmondta: mivel nagyjából 10-12 éves, a kamaszkori mutálás előtt álló fiúkat keresnek, könnyen előfordulhat olyan eset is, hogy a kiválasztott gyermekek némelyike a premier vagy a későbbi előadások idejére már nem fogja tudni elénekelni a dalokat, ezért a meghirdetett két szerepre (Billy Elliot és Michael) egyenként várhatóan 3-4 tehetséget is kiválasztanak.

Solymosi Tamás balettigazgató elmondta: amikor először látta a darabot Londonban, teljesen a székhez szögezte az élmény. Biztos benne, hogy akárcsak más országokban, Magyarországon is lesz olyan tehetséges kisfiú, aki a másfél éves felkészülés után tökéletesen el fogja tudni játszani Billy Elliot szerepét.

"A musical a mai kor operettje" - hangsúlyozta Ókovács Szilveszter, aki szerint, ha nagyoperetteket játszik az Operaház, akkor nincs ok arra, hogy a musical műfaja kimaradjon az intézmény repertoárjából. Hozzátette: az Erkel Színház profiljába nagyon jól fog illeni a minőségi zenét és remek történetet kínáló Billy Elliot.

A válogatásra március 7-8-án, valamint március 14-15-én kerül sor az Erkel Színházban. A felhívás részletei hamarosan elérhetők lesznek az Operaház honlapján.

A Magyarországon élőben még sosem látott musical a három Oscar-díjra is jelölt Billy Elliot című film történetére épül, a darab zenéjét a többszörös Grammy-díjas Elton John szerezte.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr937993325

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása