7óra7

Rév Színházi és Nevelési Társulat – Három kívánság

Rév Színházi és Nevelési Társulat – Három kívánság

2015. 01. 26. | 7óra7

Miben más vidéken színházi nevelési műhelyt működtetni, mint a fővárosban?

*Balla Richárd:* Mindenképp jó érzés, hogy a régióban mi vagyunk az egyetlen olyan társulat, amely huzamosabb ideje foglalkozik ezzel, és évről évre bővíti a színházi nevelési előadásainak repertoárját. Nem volt zökkenőmentes az elmúlt öt év, de úgy látszik, megérte a munka, mert a szakma is egyre inkább úgy tekint ránk, mint akikkel érdemes számolni. Szakmai konferenciákra, fesztiválokra kapunk meghívásokat, és ez olyan lehetőség nekünk, ami hihetetlen erőt és lelkesedést ad.

Azt, hogy miben más, mint a fővárosban, csak elképzelni tudom. Vidéken nehéz az iskolákkal való kommunikáció, az együttműködés. Vagyis talán csak nehéz volt, most már vannak olyan iskolák, akik megkeresnek minket azzal, hogy mi lenne, ha a következő pályázatban is dolgoznánk együtt, vinnénk hozzájuk előadásokat, játszanánk a diákokkal.

RÉV SzNT - Image film

Színházi nevelési műhelyről kérdeztelek, de a nevetekben nem ez szerepel, hanem „színházi és nevelési” társulatként határozzátok meg magatokat. Mi ennek az oka? Vannak kizárólag színházi projektjeitek?

A társulatunk tagjai - Bálint Betty, Korányi Bálint, Nagy Zsolt, Szántó Dániel, Varju Nándor és jómagam - mind a diákszínjátszásból jöttek, így mindannyiunknak a színház az igazi otthona, a drámapedagógia, a nevelés csak később szövődött szerelem volt. Az első foglalkozásainkban - a digó, Rebellis, Zakkant - sokkal erősebb volt a színházi forma, mint a köré épített drámás rész. Például a Zakkant című feldolgozásunkat (Shakespeare: Hamlet és Tom Stoppard: Rosencrantz és Guildenstern halott című művei alapján) először színházi előadásként készítettük el, majd ezt átalakítva készült el belőle a színházi nevelési előadás.

Decemberben pedig Molnár Ferenc Liliomját állítottuk színpadra (Korányi Bálint rendezésében), ami kimondottan színházi előadás. A bennünk rejtőző drámatanár azonban nem hagy nyugodni minket, egy feldolgozó foglalkozást már most elkezdtünk tervezgetni a produkcióhoz.

Ebben az évadban a Rév Színházi és Nevelési Társulat, az FAQ Színházi Társulat és a Kerekasztal Színházi Nevelési Központ koprodukciójában jött létre a Mezsgye című színházi nevelési előadás. Hogy zajlott ez a folyamat, a közös munka ötletétől a megvalósításig?

Tárnoki Márkkal - az FAQ Színházi Társulat rendezője - 2013 szeptemberében ültünk le és gondoltuk ki egy közös projekt ötletét. Márkkal diákszínjátszó csoportvezetőként már dolgoztam együtt, és tudtam, hogy olyan színházi látásmódot képes hozni a produkcióba, ami mindenképp a RÉV hasznára lehet. Már csak hab volt a tortán, hogy két külsős munkatársnő is csatlakozott a folyamathoz: Hajós Zsuzsa a Kerekasztalból mint író, dramaturg, és Orbán Bori szintén az FAQ-ból, színészként. A projekt első igazán nagy lendületét az adta, hogy beválogattak minket a FÜGE III. Tantermi Színházi Projektjére és a Jurányiban bemutatott prezentációnk alapján támogatást is nyertünk az elkészítésre, valamint 16 foglalkozásra. Aztán kezdődtek az egyeztetési problémák, jött a nyár, ami mindenkinek elég húzós, de némi kompromisszum után találtunk szétszórva három hetet, amikor próbálhattunk. A kiinduló anyag E.T.A. Hoffmann Kis Zaches című írása volt, de később ebből csak az érzet maradt meg. Képzeletről és valóságról, láthatóról és láthatatlanról játszunk és gondolkodunk közösen a gyerekekkel.

Mezsgye - Balla Richárd és Bálint Betty

Azóta túl vagyunk 18 foglalkozáson, de szerencsére egy NKA-s pályázatnak és a Kerekasztallal közösen beadott pályázatnak köszönhetően idén februártól tovább játszhatjuk a Mezsgyét.

Terveztek hasonló együttműködéseket? Mik a célkitűzéseitek a közeljövőben?

Igen, tervezünk, sőt már el is kezdtük. Romankovics Edittel vágunk bele január 26-tól egy olyan színházi nevelési előadásba, ami Magyarország egyik legnagyobb társadalmi problémájával, az alkoholizmussal foglalkozik. Ez egy hatalmas téma, de szeretnénk megtalálni azt a szegmensét, amiről leginkább érdemes a középiskolásokkal, egyetemistákkal, fiatal felnőttekkel közösen gondolkodni, játszani. Nagy kíváncsisággal kezdjük meg a közös munkát, lelkesek vagyunk, izgulunk, mint a gyerekek, hogy mi lesz a Kovács János felnövekedése és bukása 14 stációban elmesélve munkacímű előadásunkból.

Emellett tervben van egy közös munka Komáromi Sanyival, a Teleszterion Színházi Műhely vezetőjével.

Számodra, számotokra mit jelent a színházi nevelés? Miért gondoljátok, hogy fontos, hogy a gyerekek találkozzanak a színházzal?

Általános tapasztalatnak mondható, hogy egy izgalmas színházi előadás után az emberek hazafelé tartva a buszon, autóban beszélgetnek az előadásról, a látott produkcióban felvetett problémákról. Egy színházi nevelési előadásban erre már a helyszínen van lehetőség, akár az előadás közben, lehet beszélgetni, kérdezni, közösen gondolkodni a témáról a színész-drámatanárokkal. Fontos, hogy a résztvevő diákok – sokszor egy szerep védelmében – kipróbálhatnak helyzeteket, megtapasztalhatják saját bőrükön, hogy az adott döntésük milyen következményekkel járhat. Ezáltal olyan tapasztalatokra tesznek szert, amiket később a saját életükben is alkalmazni tudnak.

RÉV Színházi és Nevelési Társulat

A fiatalok nem színjátszóként vagy színészként vesznek részt a történetekben, mégis azok személyes alkotójává válnak, és megélhetnek mindaddig meg nem élt helyzeteket. Ez olyan élmény, amit minden gyereknek meg kell tapasztalnia. Rengeteg önfeledt és őszinte pillanatot láttunk az elmúlt öt évben, amiket soha nem felejtünk el, és amik miatt megtérül a befektetett munka és energia.

Játsszunk egy kicsit! Ha jönne egy jó tündér, és teljesítene három kívánságot, ami a Révhez kötődik, mit kívánnál magatoknak? Mire lenne szükségetek?

Húú! Mondanám, hogy kívánnék még vagy száz kívánságot, de az, gondolom, nem ér.

1. Folyamatos támogatás 15-20 éven át, az biztosan jól jönne, hogy végre ez legyen a főállásunk, és ne kelljen mellette mást is, sok- sok dolgot csinálnunk ahhoz, hogy megteremtsük a megélhetésünk feltételeit.

2. Egyre több olyan szakmai együttműködés, mint amilyen az FAQ-val, Kerekasztallal volt, és amilyen Edittel lesz, emellett pedig a társulati működésünket is erősíteni.

3. Bár a fenti kettő magában foglalja, de minél több helyre, minél több iskolába, minél több gyerekhez, fiatalhoz eljutni. Igen, azt hiszem ez volna a legjobb.

Kapcsolódó

Ilyen volt a színjátékosok 2014-es éve - 1. rész

Kész a III. Tantermi Színházi Szemle versenyprogramja

Itt a 2012-es Tantermi Színházi Szemle - 3 nap, 20 produkció

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr727993489

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása