Hétfő (január 19.): Platonov - Apátlanul
Lehetne olyan közhelyeket pufogtatni az előadás kapcsán, hogy az önzés önzést szül, vagy hogy mindenki a maga szerencséjének kovácsa. Az azonban már egy érdekesebb felvetés, hogy mi a felelőssége annak, aki látja, mi vesz minket körül, azokkal szemben, akik nem látják. (Dicsuk Dániel)
A kritika itt olvasható.
Kedd (január 20.): A revizor
Az előadás főleg kiindulópontnak használja az eredeti darabot, de cserébe egy szórakoztató, végtelenül kreatív, minden ízében kortárs, közéleti kvázikabarét kapunk Gogol apropóján, ami egy percig sem akar megmondani nekünk semmit, nem állítja magáról, hogy mély lenne, mégis minden ízében rólunk és nekünk szól. (Nyulassy Attila)
A teljes írás itt olvasható.
Szerda (január 21.): Leonce és Léna
A néző tudja, látja, hogy egy fontos előadást követ, sok munkával, nagyszerű színészi munkával létrehozottat. Az elején még az a határozott érzés is hatalmába keríti, hogy itt a világ működésének, az emberi tudat fejlődésének valamiféle rendkívüli mód összetett és összeszedett magyarázatát leli komédiásokkal, bohócokkal, szerelmesekkel, a hatalmat kiszolgáló politikai hajbókolókkal, az eltúlzott parolázások kézrázásában, az összeroppanó székben, a kitört üvegekben, a rizsporban, a hímtagnak tartott botocskákban… (Szoboszlai Annamária)
A kritika teljes terjedelmében itt olvasható.
Csütörtök (január 22.): Bunyósszív
Lutz Hübner végkicsengésében kedvesen naiv darabja egy történetet mesél, tényleg egyszerűen, közben egész másról tesz fel kérdéseket – a magányról és az egyedüllétről, ember és közösség viszonyáról. (...) Egyszerűség – ez a Hübner-darab kulcsa, és a rendezés kiválóan érzi ezt; itt nincs semmi formai truváj, a két színész, Németh Tibor és Bárdi Gergő minél kevésbé játszik, annál jobban létezik. Az előadás pedig ritmusos, lendületes és kedves, anélkül, hogy erőltetett lenne. Ami bizony jelentős teljesítmény. (Ugrai István)
A teljes írás itt olvasható.
Péntek (január 23.): Vakság
Vannak olyan zavarba ejtő tabutémák, amelyek mellett elmegyünk nap, mint nap, csak már a kérdésfelvetés előtt besöpörjük a témát valamelyik kéznél lévő szőnyegünk alá. Ilyen például a vakság. (...) Megható sorstragédia is lehetne – de nem az. Egy ember, akinek az élete amúgy sem könnyű, lassan megvakul. Rák. Hogyan tudja feldolgozni? És mi hogyan tudjuk feldolgozni, hogy vannak sorstársaink, akik nem látnak?
A kritika itt olvasható.
Szombat (január 24.): Tóték
Ebben az Örkény-olvasatban totálisra nő a groteszk. Béres Attilának nincs szüksége hatvan év elteltével az aktualizálásra, mert minden tökéletesen elevenen hat. Hiszen ha körbenézünk, rengeteg Tótot, Mariskát, Ágicát és legfőképp megszámlálhatatlan sok dobozt látunk. (Csatádi Gábor)
A teljes írás itt olvasható.
Vasárnap (január 25.): Fényevők
Mindazok után, hogy a tüntetők berontanak a Protaszov-nappaliba, és fojtogatnak, őrájuk pedig lőnek, Ötvös András Trosinja lírai monológba kezd. Még tán a könnyünk is kicsordul a röhögés közben. Mesél egy oroszról, aki egy utcasarkon sír és akit rajzol egy másik orosz, és egy harmadik oroszról, aki az előbbi kettőről énekel. Tükörtartás arról, hogy mi, Fényevők, még egy istenverte forradalomhoz is erőtlenek vagyunk. Ha valami, akkor ez a tény az, amivel szembesülni a lehető legkínosabb. (Csatádi Gábor)
A kritika itt olvasható teljes terjedelemben.
