7óra7

Újra látható A vágy villamosa a MU Színházban

Újra látható A vágy villamosa a MU Színházban

2015. 01. 20. | 7óra7

De nem csak a nagyszerű táncosokon és remekül kiosztott szerepeken múlik, hogy kivételesen jól sikerült irodalmi művön alapuló táncszínházi adaptációt láthatunk: egyszerűen minden alkotóelem a helyén van” – írta az előadásról Megyeri Léna.

A vágy villamosa Tennessee Williams ma már klasszikusnak számító világhírű drámája 1947-ben született, és még ebben az évben megtartották az ősbemutatót a Broadway színpadán, amiben Marlon Brando játszotta a férfi főhős, Stanley Kowalsky szerepét. A darab akkora sikert aratott, hogy az előadást két évig folyamatosan repertoáron tartották, a szerzőt pedig 1948-ban Pulitzer-díjjal tüntették ki.

A ma már klasszikusnak számító, világhírű mű Kulcsár Noémi rendezésében és a Tellabor kortárstánc adaptációjában mellőzi a szöveget: sokkal inkább a történet érzetek általi tolmácsolására törekszik. A hét táncos közreműködésével megvalósuló előadás koreográfiájában a szerep és a karakter összhangját keresi. A darabban Blanche szerepében a külföldön is elismert balettművész és táncpedagógus, Lőrinc Katalin tűnik fel, Stanley Kowalsky-t pedig Csere Zoltán alakítja. A színes zenei palettát felvonultató, díszleteiben és jelmezeiben minimalista, főként szimbólumokra és szimbolikus eszközhasználatra épülő előadás az elszalasztott, vissza nem térő lehetőségek drámája. Legfőbb kérdésfeltevése az, hogy mi az, ami már nem tehető jóvá, hogyan tudunk úrrá lenni egy olyan helyzeten, amely már visszafordíthatatlan? – olvasható az előadás színlapján.

Kapcsolódó

A vágy villamosa – Premier a MU Színházban

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr807993537

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása