7óra7

„Most jól ide lehet az embereket irányítani”

„Most jól ide lehet az embereket irányítani”

2015. 01. 14. | 7óra7

►Először arra lennénk kíváncsiak, hogy hogyan álltatok össze? Te a Duda Éva társulatban táncolsz? Vagy ott is és…?

Simkó Beatrix *Simkó Beatrix*: Igen, ott is, és van egy másik életem is, ami a média design területe, ezt végeztem a MOME-n. A Hangbank másik két alkotója Dömölky Dániel és Nagy Ágoston is ott végeztek, csak különböző szakokon. A formáció az ötlet és a technikai megvalósítás igényei mentén állt össze.

A Trafó vezetősége tudta, hogy nekem vannak ilyenfajta munkáim is, Gyuri (Szabó György a Trafó menedzser-igazgatója - szerk.) látta a diplomamunkámat, ami egy több csatornás videóinstalláció volt, majd 2013-ban, a 15. születésnapra készítettem a Trafónak egy installációs-vetítős projektet Gelesz Hannával közösen. Azt is egy hasonló interaktivitás előzte meg, mint amilyen interaktivitást próbáltam ebbe a munkába belevinni. Azzal kerestek meg, hogy jó lenne, ha a Nextfeszt nem csak a performativitást, hanem ezt az installatív helyzetet is megjelenítené. Így lett kitalálva, hogy a helyszín a kávézó legyen.

►Mesélj még egy kicsit a Hangbankról!

Az ötlet tulajdonképpen abból jött, hogy mi a funkciója a kávézónak. Az asztalok, az asztaltársaságok, az emberek, akik nagyon sok ötletet és gondolatot osztanak meg az előadásokról, az ízlésükről, az életükről vagy bármiről, ami éppen foglalkoztatja őket, érzelmileg vagy szakmailag. Hogyan lehetne irányítottan itt hagyni a Nextfeszt alatt ezeket a gondolatokat? A Hangbank arra épült fel, hogy a Nextfeszt ideje alatt egy üzenet-bázis képződjön. Egy archívum, amiben azok az emberek, akik rendszeresen idejárnak, csak egyszer, vagy esetleg nagyon sokszor itt vannak a Nextfeszten, hagyhatnak üzenetet, amit az itt-hagyás pillanatában a jövőbe küldenek, de amikor itt ülnek, akkor a múltból hallgathatják vissza mások üzenetét vagy éppen a sajátjaikat. Az installáció véletlenszerűen sugározza vissza az üzeneteket a Hangbankból, így időeltolással hallgathatjuk azokat.

►Érzel közösséget a többi, generációdbeli alkotóval? Illetve szerinted van valami sajátossága az Y generációnak?

Ez a szcéna, meg az egész alternatív, független terület mindig küzd egyfajta bizonytalansággal, vagy egy olyan helyzettel, amiben nem lehet tudni, mi a következő állomás. De ugyanakkor próbálkozik. Abból merít energiát, hogy a saját ötleteit és a saját célkitűzéseit próbálja megvalósítani. Még azokban a helyzetekben is, melyek nagyon kilátástalanok, bizonytalanok, nem tartanak elénk egy jövőképet. Szerintem, akik itt vannak, bennük mindenkiben megvan ez az energia, jó értelemben vett törtetés és törekvés. Hisznek abban, amit csinálnak, és hisznek abban, hogy ennek nem csak itthon, hanem külföldön is van helye. És talán pont ezzel az elkötelezettséggel egy olyan mozgás alakul ki, ami nem marad lokális, hanem ide-oda pingpongszerűen tud a világban megjelenni és értéket képviselni.

►Maga a fesztivál mennyire jelent nektek különleges megmutatkozási lehetőséget? Mennyire segít rátok irányítani a figyelmet?

Szerintem a Trafó kommunikációja nagyon jó a Nextfeszttel kapcsolatban, amennyire látom, az emberekhez eljut a híre. Tulajdonképpen én egy interaktív eszközt hoztam létre a Hangbankkal, egy szabályrendszert, amit az emberek úgy használnak, ahogy szeretnének. Próbálom erre minél jobban felhívni a figyelmet, hogy vegyenek részt ebben a játékban. Akár oda is megyek hozzájuk, és elmagyarázom, hogy még egyértelműbb legyen, ne azt gondolják, hogy esetleg ez csak egy esztétikus objekt, talán egy lámpa, vagy egy analóg installáció, hanem interaktív és részt lehet benne venni. Mivel ilyen jellegű projektnek még nem adott helyet a Trafó kávézója, így az installáció helyszíni kommunikációjának a finomhangolása az indulás után folyamatosan alakult, és a tapasztalatok alapján formálódott. Szerda óta a végleges magyar és angol „használati utasítás” cédulák is kikerültek.

►Éreztétek a fesztivál előtt a figyelem hiányát?

Ez majd szerintem később fog kiderülni, hogy az hiány volt-e. Én nem érzem hiánynak, ez az én személyes tapasztalatom.

►Te is részt veszel a fesztiválon? Van olyan előadás, amit vársz, megnézel?

Abszolút részt veszek, próbálok minden előadást megnézni, amire még be lehet jutni, mert van olyan, amire már minden jegy elkelt, például a Dollár Papára, ami a Stúdióban szerepel, s ott eleve limitált a férőhely. Közben természetesen kommunikálom a Hangbank mellett az előadásokat is a Facebookon, illetve szólok is, meg hívom is a barátokat és az ismerősöket a Trafóba. Szóval próbálok minél aktívabban részt venni. Szerintem most jól ide lehet az embereket irányítani, akár jobban, mint amikor a magyar előadások elszórtan jelennek meg a programban.

A Hangbank a NEXTFESZT ideje alatt este 6 órától éjfélig van nyitva a Trafó kávézójában január 23-ig.

(2015. január 8.)

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr697993637

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása