7óra7

Ma vesznek búcsút Balikó Tamástól

Ma vesznek búcsút Balikó Tamástól

2014. 12. 17. | 7óra7

Balikó Tamást, a Pécsi Nemzeti Színház volt igazgatóját november 30-án, életének 57. évében váratlanul érte a halál. A művésztől december 17-én, szerdán délben vettek végső búcsút családtagjai, kollégái és barátai a Pécsi Központi Temető kápolnájában.

A Budapesti Operettszínház, ahol vendégművészként dolgozott, szintén megemlékezik a színészről. Mint a színház honlapján olvasható, a társulat is mély fájdalommal, megrendülve fogadta Balikó Tamás váratlan halálhírét. "Nem csak remek kollégát, de egy jó barátot is veszítettünk" - írják.

Balikó TamásMint felidézik, a színészt a budapesti közönség ritkán láthatta játszani. Az Operettszínházban 2008-ban debütált Szabó Magda Abigél című klasszikusában, Torma Gedeon szerepében. Udvaros Dorottyával vagy Siménfalvy Ágotával járt tangója hat éven át varázsolta el a nézőket estéről-estére. 2010-ben, a Koldusoperában Peachum, azaz a Kolduskirály szerepében mutatkozott be a közönségnek. "Meghatározó személyisége, művészi jelenléte egyedülállóvá tette a színpadon. Hiánya pótolhatatlan. Emlékét szeretettel őrizzük" - olvasható a honlapon.

A színházszerető budapesti közönség számára az Operettszínház a temetés napján Nagymező utcai bejáratánál biztosít lehetőséget a megemlékezésre.

Balikó Tamás 1981-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskola színész, 1990-ben rendezői szakán. A Pécsi Nemzeti Színházhoz szerződött, majd 1987-től a Vígszínház, a Játékszín, a szegedi Nemzeti Színház, a Madách Színház tagja volt. Cserhalmi Györggyel 1991-ben megalapította a Labdatér Teátrumot.

Balikó Tamás 1993-tól 2011-ig a Pécsi Nemzeti Színház igazgatójaként tevékenykedett, de pályafutása során volt művészeti tanácsadó a budapesti Nemzeti Színháznál és magántanár a Kaposvári Egyetemen. Az elmúlt években szabadúszóként dolgozott.

Rendezéseit határozott elképzelés, biztos színészvezetés jellemezte. Főbb rendezései közé tartozik Nádas Takarítás, O'Neill Utazás az éjszakába, Christie A vád tanúja, Mamet Floridai öröklakás eladó, Rossini A sevillai borbély, Miller Az ügynök halála és Bernstein West Side Story című darabja.

Balikó Tamás Bernard Slade Válótársak című darabjának budapesti bemutatójára készült, rendezőként és a kétszereplős darab férfi főszereplőjeként. A darabot kedden tűzte műsorra a Rózsavölgyi Szalon, az előadást Balikó Tamás rendezői elképzelése nyomán Lőkös Ildikó dramaturg és a művész alkotótársai fejezték be. "Reméljük, azzal, hogy megtartjuk a bemutatót, lehetőséget adunk arra, hogy Balikó Tamás utolsó munkája még évekig a közönség előtt lehessen" - olvasható a Rózsavölgyi Szalon honlapján.

Kapcsolódó

Elhunyt Balikó Tamás

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr1007993767

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása