7óra7

Venczel Vera és Bodor Böbe veheti át elsőként a Szepes Mária-díjat

Venczel Vera és Bodor Böbe veheti át elsőként a Szepes Mária-díjat

2014. 12. 14. | 7óra7

Almási Csaba, az íróról elnevezett alapítvány elnöke arról tájékoztatta a sajtót, hogy a Szepes Mária Alapítvány december 14-én, vasárnap az író-tanító születésének 106. évfordulóján megalapította a Szepes Mária-díjat.

A díj megalapítását Szepes Mária jelenleg emlékszobaként működő egykori budapesti lakóhelyén tartott megemlékezésen jelentették be.

A közlemény szerint "a díjat olyan személyek kaphatják, akik sokat tesznek embertársaikért, a kultúráért, a gyermekekért, a Földbolygó megbecsüléséért, s azért a szellemiségért, amelyet Szepes Mária képviselt, s egész életén át szolgált".

A vörös oroszlán - Venczel Vera

Az alapítvány kuratóriuma Venczel Verának és Bodor Böbének a Vígszínház Házi Színpadán nagy sikert arató A vörös oroszlán című monodráma előadásáért ítélte oda a díjat (az előadásról írt kritikánk itt olvasható).

Mint írják, Venczel Verát mély barátság fűzte Szepes Máriához. A színművész A Vörös Oroszlán című regény nyomán "páratlan tehetségével hitelesen mutatja be az emberi szellem egyéni fejlődéstörténetét". A monodráma megálmodója és rendezője Bodor Böbe, aki Lőrinczy Attila író-dramaturg segítségével alkalmazta színpadra Szepes Mária regényét. "Bodor Böbe azért döntött e különleges történet feldolgozása mellett, hogy a reinkarnációról, életről és halálról szóló tudást megoszthassa azokkal is, akik még nem találkoztak ezzel a látásmóddal" - fogalmaztak a közleményben.

A Szepes Mária-díjat 2015. január 8-án adják át a Vígszínházban a 100. A vörös oroszlán-előadás alkalmából.

A 2007-ben elhunyt Szepes Mária legismertebb művei A Vörös Oroszlán és a Pöttyös Panni-sorozat. A népszerű könyvek mellett a spirituális áramlatok egyik meghatározó tanítójának és a század élő emlékezetének tartja a magyar ezoterikus irodalmi élet. Kilencéves kora óta írt, és még 99-ik évében is dolgozott, interjúkat adott. Munkásságáért számos elismerést és díjat kapott.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr17993793

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása