7óra7

Nyolc magyar előadás a szabadkai Desiré fesztiválon

Nyolc magyar előadás a szabadkai Desiré fesztiválon

2014. 11. 29. | 7óra7

A november 29. és december 5. közötti fesztivál idei alcíme Dead or Alive, azaz Élve vagy halva. Urbán András, a fesztivál igazgatója szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta: nem tudja - vagy nem akarja - megmagyarázni az alcímet, annak kitalálása minden évben játék. Az első három évben, amikor égtájakról nevezték el a fesztivált, azt szerették volna kifejezni, hogyan tudják önmagukat meghatározni, később azonban ez játékká vált - tette hozzá.

A rendezvényt november 29-én a párizsi Le Monfort Theatre nyitja meg az Akrobaták című produkcióval. A látványos és költői előadás az újcirkusz elemeit használja - magyarázta Urbán.

Roberto Zucco - Tankó Erika, Kerkay Rita

Ezt követően a budapesti Maladype Színház, a ljubljanai Mini teater és a zágrábi Novo kazaliste közös produkcióját tekintheti meg a közönség. A Roberto Zucco című darab igaz történeten alapul, az előadásban a sorozatgyilkos címszereplő sötét kalandjait végigkövetve borzonghat a közönség.

Az estet a budapesti Hodworks Pirkad című produkciója zárja. A fesztiváligazgató kiemelte: évek óta szerették volna meghívni a Hodworksöt Szabadkára, eddig azonban ez nem sikerült.

A második napon a Hodworks egy másik előadását mutatják be, Hód Adrienn koreográfiájának címe A halandóság feltételei Végül a Maladype Színház előadása, a Don Juan című darab lesz látható Zsótér Sándor rendezésében.

Toldi

December elsején hétfőn a budapesti Forte Társulat, valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói Horváth Csaba rendezésében mutatják be a Toldit amelyet Oliver Frljic horvát rendező előadása, az Aleksandra Zec követ. Ez utóbbi elnyerte az idei Belgrádi Nemzetközi Színház Fesztivál (BITEF) fődíját. A produkció a délszláv háború idején 12 évesen meggyilkolt Aleksandra Zec történetét és a gyilkossági ügyben folyó nyomozást meséli el, illetve Frljic korábbi munkáihoz hasonlóan a délszláv népek "párhuzamos" történelemszemléletére világít rá.

Kedden a Szkéné Színház, a Vádli Alkalmi Színházi Társulat és a FÜGE Produkció közös előadása, az I. Erzsébet lesz látható Szabadkán. A jó humorú, többször díjazott előadás a történelemmel, illetve a "színház a színházban" témakörrel foglalkozik - ismertette Urbán. Még ugyanaz nap este a Szkéné Színház A nagy füzet című előadását is műsorra tűzik. A Forte Társulattal közösen bemutatott darabot Horváth Csaba rendezte.

Titkaink - Stefanovics Angéla, Pintér Béla

A fesztivál folytatásában még négy előadás szerepel. A színházkedvelők megnézhetik Urbán András rendezésében a macedón Naroden teatar Bitola Hamletgép című produkcióját, Pintér Béla és Társulatának a nyolcvanas évekkel és az ügynökkérdéssel foglalkozó Titkaink című darabját, a brüsszeli Compagnie Thor Koktélok című kortárs kabaréját, valamint zárásként a BITEF idei különdíját elnyerő Hol a forradalom, barmok? című előadást a horvát Borut Separovic rendezésében.

Az esti produkciók mellett közönségtalálkozókon, kötetlen beszélgetéseken és kritikai szemináriumon is részt vehetnek a nézők. Az úgynevezett Desiré Akadémián Hód Adrienn, Balázs Zoltán és Horváth Csaba magyar, Stéphane Ricordel francia, Thierry Smits belga és Ivica Buljan horvát színházi szakember ad elő.

A Desiré Central Station fesztivál nevét a szervező színház névadója, Kosztolányi Dezső becenevéről kapta, és először 2009-ben rendezték meg.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr907994131

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása