7óra7

Az év végéig meghosszabbították Seress Zoltán igazgatói mandátumát

Az év végéig meghosszabbították Seress Zoltán igazgatói mandátumát

2014. 11. 28. | 7óra7

Seress Zoltán igazgató elmondta, hogy ügyvezetői mandátuma november 17-én járt le. Ezzel kapcsolatban korábban többször is jelezték a fenntartónak, hogy pályázatot kellene kiírnia, de ez nem történt meg. Végül az önkormányzat november 19-én meghosszabbította a szerződését december 31-ig.

Arról, hogy mi lesz a színház sorsa, mikor adhatja át az önkormányzat az államnak a teátrumot, nincs információja. Hoppál Péter kulturális államtitkárnak arra a nyilatkozatára reagálva, amely szerint a Bárka Színházat esetleg egy másik, nagyobb intézményhez csatolnák, Seress Zoltán igazgató azt mondta, hogy korábban nem hallott erről az elképzelésről, de hétfőn megy egyeztetni a minisztériumba.

Seress Zoltán Hozzátette: a nehézségek közt jó hír, hogy a színház visszaszerezte közhasznúságát.Felidézte, hogy azért vesztették el a közhasznúságot, mert az önkormányzat adminisztrációján nem mentek keresztül idejében a szükséges papírok, így nem tudták igazolni az Előadó-művészeti Irodánál sem a megadott határidőig a közhasznú jogállást, amely feltétele annak, hogy a Bárka az előadó-művészeti szervezetek nyilvántartásában maradhasson. Bár a jelenlegi állás szerint január elsejével elveszíti kiemelt minősítését a színház, a közhasznú jogállás visszaszerzésével joggal bizakodhatnak abban, hogy visszakapják a kiemelt minősítést is, és így jogosultak lesznek az állami támogatásra.

Azt továbbra sem tudni, hogy ha állami tulajdonba kerül a Bárka, akkor ki lesz a fenntartója. Az eredeti tervek szerint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) vette volna át 2012 márciusában a teátrumot. Jogszabályi problémák miatt később az a döntés született, hogy az egyetem fenntartójához, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumhoz tartozik majd a Bárka. Ennek megfelelően idei állami támogatása a KIM fejezetében szerepelt. A jövő évi költségvetés tervezetében - az idei összegnek megfelelő 178,9 millió forint - a Miniszterelnökség fejezetében szerepel (ahol az NKE is).

Bár a Bárka ajtaja most zárva, és az 50 fős társulatból 18-an elhagyták a színházat, tíz repertoáron tartott előadásukból kettőt láthat a közönség más helyszínen. Az Odüsszeusz szemeteslapáton című előadást a kolozsvári Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztiválon való december eleji részvétel után a Thália Színházban láthatják újból, a januári előadás időpontjáról még egyeztetnek. A Nehéz című előadást a Nemzeti Színházban láthatják a nézők, a Pesti Magyar Színház érdeklődött A harmadik hullám és East Balkán című előadások iránt, ott azonban a tárgyalásoknál nem szabad megfeledkezni arról, hogy 2015. január elsejétől új igazgatója lesz a színháznak.

Kapcsolódó

Tovább inog a Bárka

A Bárka Színház elvesztette, a Pécsi harmadik Színház megkapta a kiemelt minősítést

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr137993939

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása