7óra7

Alföldi ismét rendez a Vígszínházban

Alföldi ismét rendez a Vígszínházban

2014. 11. 26. | 7óra7

Julius Caesar

Julius Caesar - plakát A Danton halála után (írásunk itt olvasható az előadásról) újra a Vígszínház társulatával dolgozik Alföldi Róbert, aki ezúttal is egy tragikus, történelmi léptékű sorsot állít a Szent István körúti színpadra. Shakespeare drámája most egy erre az alkalomra újonnan készült fordításban (Fekete Ádám és Forgách András munkája) lesz látható.

A történet szerint a nép körében népszerű Julius Caesar ellen politikai ellenfelei összeesküvést szőnek, amelynek vezéralakjai Cassius és Brutus. Caesar – aki nem tart a nagyon is reális veszélytől – megjelenik a Szenátusban 44. március idusán, ahol az összeesküvők megölik. A Római Birodalom ezután a polgárháború szélére sodródik, és a közvélemény két táborra szakad: Caesar-pártiakra, illetve köztársaságiakra. Előbbieket Antonius és Octavius, utóbbiakat pedig az egykori merénylők, Cassius és Brutus vezetik. A személyes indulatok, politikai érdekek és hatalmi játszmák felkorbácsolódnak, és a világtörténelem egyik legkritikusabb időszakában érkezünk el a philippi síkra, a két párt végső csatájának színhelyére.

Az előadás címszereplője Hegedűs D. Géza, partnerei Stohl András, László Zsolt, Hevér Gábor, Varju Kálmán és Fesztbaum Béla.

A Julius Caesar bemutatója december 6-án, este 7 órától lesz a Vígszínház nagyszínpadán. Az előadás a premiert követően ebben az évben még négy alkalommal – 7-én, 15-én és 23-án – látható.

Két úr szolgája

Két úr szolgája - plakát Gothár Péter szintén nem először dolgozik együtt a Vígszínház társulatával: 2012-ben itt rendezte a Makrancos Katát (az előadásról írt kritikánk itt olvasható). Goldoni: Két úr szolgája című komédiájának szövegét - Török Tamara fordítása alapján - Gothár Péter és Varró Dániel dolgozta át az előadásra.

A két úr szolgája éhenkórász főhőse egy szép napon azon kapja magát, hogy egyszerre két munkaadója is akad, ráadásul egyik főnök sem tud a másikról. Később pedig még az is kiderül, hogy az egyik „úr” álruhába öltözött nő, aki szerelmes a másik főnökbe, ami már önmagában elég lenne egy kiadós komédiához, de a szolga két úr közötti pendlizése még több humoros helyzetet és félreértést okoz – olvasható az előadás színlapján.

A Két úr szolgája főszerepét Mészáros Máté alakítja, de többek között Lukács Sándor, Lengyel Tamás, Bata Éva, Réti Adrienn és a Maladype Színház színésze, Orosz Ákos is szerepel az előadásban.

A bemutató december 7-én, este 7 órától látható a Pesti Színházban. A darab a premiert követően decemberben még kétszer nézhető meg: 15-én és 23-án.

Asszony a fronton

Asszony a fronton - plakát „A háború nem könnyű. A házasság sem”- áll az Asszony a fronton című előadás mottójában. Polcz Alaine pszichológus és írónő, a Magyar Hospice Mozgalom és Alapítvány életre hívója, a játékdiagnosztika szakértője 1991-ben írta Asszony a fronton című művét. A történet szerint egy fiatal nő alig lép ki az életbe, azonnal elsöpri a háború, és az ország huszadik századi történelmének legsötétebb időszaka kitörölhetetlen nyomokat hagy benne. Ez az önéletrajzi írás egy olyan nő emlékezése, vallomása, kiáltása és sóhaja, aki mindent túlélt: boldogtalan házasságát, a megszálló szovjet csapatok brutalitását, az ismerős világ széthullását. Az előadás erről a rendkívüli személyiségről, a háborúról és a túlélésről szól – a személyes történelem felidézésén keresztül adva esélyt közös múltunk feldolgozására – ajánlják az alkotók az előadást.

Az Asszony a fronton rendezője Székely Kriszta, főszerepét Halász Judit játssza, partnerei Péter Kata, Tornyi Ildikó, Borbiczki Ferenc és Jerger Balázs.

Az előadás bemutatója december 5-én, este fél 8-tól látható a Vígszínház Házi Színpadán; ezen kívül a teátrum idén még három alkalommal játssza a darabot: 6-án, 15-én és 23-án.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr867993951

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása