7óra7

Vajdaságról, drámanyelvről és egy szappanfőző asszonyról

Vajdaságról, drámanyelvről és egy szappanfőző asszonyról

2014. 11. 25. | 7óra7

Már eddig is több műfajban kipróbáltad magad, jelentek meg versesköteteid felnőtteknek és gyerekeknek, írsz rövidprózát is. A drámaírás terén a Magánymitológiák az első munkád, vagy voltak előzményei?

*Csík Mónika*: Készítettem már korábban szkeccsszerű jeleneteket, amelyek színpadra is kerültek, de a Magánymitológiák az első drámám. A drámaműfajokban való gondolkodást sokáig elvetettem, a líra és a kispróza ismerősebb, biztonságosabb terepnek tűnt. Megléphetőnek. Ahogy egy regényhez, úgy egy drámához sem lehet hebrencs módon, készületlenül nekifogni. Most, a megírása után érzem igazán, hogy majd egy évtizedes szépirodalmi, publicisztikai gyakorlat után is mekkora merészség volt hozzákezdeni. Egy egész világot alkotni meg, működésbe hozni, belakatni a szereplőkkel, kommunikatívvá tenni. Az alkotás során felmerülő nehézségek döbbentettek rá, a drámához talán még mindig zöldfülű vagyok. Összességében azonban izgalmas tapasztalás volt, örülök, hogy belevágtam.

Csík Mónika

A dráma színtere egy vajdasági falu, és érződik rajta, hogy ezt a vidéket mélyen és belülről ismered. Elöregedés, alkoholizmus, a különböző nemzetiségek egymás mellett élése, egy archaikus életforma pusztulása jelenik meg benne. Ahogy erre a cím is utal, ez a kisközösség már nem működik valódi közösségként, végletesen elmagányosodtak, és magukba záródtak az itt élők. Miért ezt a közeget és ezt a témát választottad? Mennyire állsz közel ehhez a világhoz, és mennyire látsz rá kívülről?

*Cs.M.:* Nagy Dénes Másik Magyarország ‒ Töredékek egy falu hétköznapjaiból című dokumentumfilmje adta az alapötletet. A film Dél-Hevesre, Mezőszemerére kalauzol, az ottani beszűkült, sivár kis életet mutatja be, amely, a filmbéli beszélgetések tanúságaként, a szemlélőnek, a távolról jövőnek tűnik borzasztónak és elszomorítónak, az ott élők, talán viszonyítási alap híján, az adott körülményeket tekintik hétköznapinak, semmit sem tesznek a változtatás érdekében. Ez a filmre vett közeg Vajdaságban is fellelhető. Elnéptelenedő, elöregedő falvak, asszimilálódó, egyre fogyatkozó lakosság, kilátástalanság és apátia. Ebből a közegből származom, erről a közegről tudok képet adni magam is a leghitelesebben. Megpróbáltam feltérképezni e térség kisközösségének a mindennapjait, problémáit, életképeit. Mindazokat a tényezőket, amelyek a „couleur locale” összességét adják. S persze ábrázolni a benne élő embert. Amennyire lokálisak, annyira globálisak is a felvetett problémák, e mikroközösség a globalizálódó világ mása. A darab alapmotívuma: az emberség és emberiesség meghatározhatóságának viszonylagossága mindannyiunkat érintő problematika, egyfajta értékválság következménye.

Magánymitológiák / Népszínház Magyar Társulata, Szabadka

A dráma egyik erőssége az ízes, autentikus, mégis mainak és élőnek ható, egyszerre költői és földhözragadt, szókimondó nyelv, amin megírtad. Úgy látom, nagyon hasonló egyébként az a nyelv is, ami a verseskötetedben megjelenik. Mennyiben kellett a dráma műfajához, a karakterekhez igazítani ezt a nyelvet? Tekinthetők-e a versek és az azokban megjelenő mikrotörténetek a dráma előzményének?

*Cs.M.:* A versnyelvem prózai, a prózanyelvem lírai, a drámanyelvem e kettő keveréke. Nyilván egyik műfalban sem sikerül teljesen kizárni a többi műfajhoz idomuló énemet és nyelvezetet, ettől lesz talán sajátos, felismerhető, hozzám köthető az elkészült szöveg. Nehezen tudom megítélni, hogy az általam, illetve a figuráim által beszélt nyelv mennyire autentikus, mindenesetre arra törekszem, hogy az erre a tájra jellemző nyelvi leleményeket megörökítsem. A Hattyúnyakú című verseskötetem tavaly jelent meg, túl rövid időintervallum ez ahhoz, hogy az engem pár hónappal ezelőtt foglalkoztató kérdéseket magam mögött tudjam. Helyesebb, ha azt mondom, a tematika ugyanaz, mindössze a műfaj változott.

Ez a világ a magyar színpadokon Háy János és Székely Csaba drámáiból ismerős. Inspiráltak téged a munkáik vagy esetleg másoké?

Magánymitológiák / Népszínház Magyar Társulata, Szabadka

*Cs.M.*:Háy János munkáit ismerem valamelyest, a Gézagyerek című drámáját kimondottan nagyra tartom, Székely Csaba munkásságával viszont eddig nem sikerült megismerkednem. Érdekes, a szabadkai Felolvasószínház zsűrije épp Székely Csaba Bányavidék trilógiájához hasonlította a Magánymitológiákat. Ez is igazolása a fentebb kifejtett véleményemnek a drámámban felvetett témák globális voltával kapcsolatban.

Az egyik szereplő meglehetősen csúfos véget ér: a felesége megöli és szappant főz belőle. Több újság is írt arról, hogy ez a drasztikus megoldás nem tetszett a bemutatón és az azt követő vitán részt vevő Kerényi Imrének, aki erre úgy reagált, hogy „magyar emberből nem főzünk szappant”. (A kijelentést szerkesztőségünk az általa sugalltak miatt elfogadhatatlannak tartja - a szerk.)

*Cs.M.:* Kerényi úr a „jó magyar” drámával kapcsolatos nézeteit fejtette ki Szabadkán, érintve az általa gyakorta emlegetett „fikakultúra” mint jelenség elharapózását az irodalom berkeiben is. Meglátása szerint nem hazaszerető ember, aki az elesett néprétegek kifigurázásával tör irodalmi babérokra ahelyett, hogy ezen rétegeket megpróbálná felemelni. Az általad kiemelt mondat ezen elmélet kifejtése során hangzott el.

Magánymitológiák / Népszínház Magyar Társulata, Szabadka

Akkor most első kézből tudhatjuk meg: miért ezen a tragikus-borzongató módon ér véget az uszadékfahalász (ennél szebb foglalkozásnevet keveset hallottam), az öreg Dohányos házassága?

*Cs.M.*: A Magánymitológiák többrétű alkotás. Amellett, hogy kor- és kórkép, illetve látlelet, kis vajdasági krimi is egyben. Egy olyan közegben, amely több éves háborúskodáson, gazdasági zárlaton van túl, amely elszegényedett és bezárkózott, amelyben betelepülők tízezrei bontották meg a lakosság etnikai összetételét, nemzeti türelmetlenséget szítva, amelyben minden második házban tartanak fegyvert, amelyben az egyre kifejezettebb erőszak dominál. A bűn fogalma is sajátos értelmezés alá esik. A szappanfőzés pedig, mint szimbólum, a bűn és a bűnhődés, illetve a megtisztulás értelmezési horizontjait feszegeti.

Hogy láttad? A felolvasószínház meg tudta szólaltatni a drámát? Várható-e színpadi bemutató és újabb dráma? És ha igen, el tudod majd engedni a szövegedet, és rá tudod bízni a rendezőre?

*Cs.M.:* Kiválóan működött a dráma színpadon. A rendező, Csernik Árpád, nemcsak felolvastatta, hanem el is játszatta, meg is jeleníttette a történetet. A zsűri és a rendező, valamint a színészek (a szabadkai Népszínház Magyar Társulatának színészei) véleménye egybehangzó volt a tekintetben, hogy színpadképes, jól kommunikáló alkotás, érdemes a továbbgondolásra. Hogy lesz-e utóélete, még kérdéses, mindenesetre az „elengedésen” nem fog múlni. Nincs annál izgalmasabb, mint látni, hogy egy írásmű az alkotójától független, önálló életet kezd élni, s formálódik, alakul azáltal, hogy adott esetben egy rendező vagy színész hozzáadja saját kreativitását.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr427994057

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása