7óra7

Utoljára bogozhatjuk ki a Káva és Schilling Árpád Gubancát

Utoljára bogozhatjuk ki a Káva és Schilling Árpád Gubancát

2014. 11. 07. | 7óra7

A történetben egy nyolc éves kisfiú és kutyája nagy bajba kerül, mivel figyelmetlenség és embertelenség veszi őket körül. Az előadáson részt vevő gyerekek és szüleik arra kapnak lehetőséget, hogy belépve a történetbe, segítsenek főhőseinknek: összefogással és együttműködéssel legyőzzék a gonoszságot és igazságot tegyenek.

Gubanc

A gyerekek minél kisebbek, annál kiszolgáltatottabbak a felnőttek világának, akárcsak a felnőttek a felettük álló társadalmi tekintélyekkel és hatalmakkal szemben. A színházi játék fő kérdése: hogyan tudunk összefogni, együttműködni a felettünk álló elnyomó hatalommal szemben mi, a kiszolgáltatottak? – vezetik fel az alkotók az előadást.

Ígéretük szerint ez a családi színház több lehetőséget is kínál: egyrészt, a szülők és a gyerekek számára az együtt gondolkodás és a színházban való játék lehetőségét, amely során a történet és a játék közös élménnyé válhat; másrészt, a szülők láthatják gyermeküket egy közösség tagjaként játszani, és így megfigyelhetik, hogyan viselkedik egy számára szokatlan társas helyzetben; harmadrészt, a szülők a játékon keresztül együtt gondolkodhatnak más szülőkkel, melynek során megoszthatják egymással kérdéseiket, tapasztalataikat.

Káva: Gubanc, családi színház

"Úgy gondoltam, hogy az iskola összes alsós osztályának látnia kell a Gubancot. Nagyon hasznos kívülről látni, hogy a gyerekek hogyan reagálnak egy konfliktushelyzetre. Mi arra biztatnánk a Kávát, hogy minél több előadást készítsen ennek a korosztálynak, hiszen a színházi nevelést is kicsiben kell elkezdeni " – vallja az előadás kapcsán Wiesner Mária, pedagógus.

Az előadás alatt a játékban és a közös gondolkodásban való részvétel minden esetben lehetőség, azaz nem kötelező. Mindenki maga döntheti el milyen szerepet választ: a nézőét, avagy a közreműködőét – nyugtatják meg a szervezők azokat, akiket esetleg feszélyezne a részvétel gondolata.

Az interaktív előadás programvezetője Romankovics Edit, rendezője Schilling Árpád, szereplői Jobbágy Kata vagy Sárosdi Lilla, Bori Viktor és Sereglei András.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr317994111

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása