7óra7

Átcsoportosítások a kulturális költségvetésben

Átcsoportosítások a kulturális költségvetésben

2014. 11. 05. | 7óra7

Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára mai sajtótájékoztatóján a kulturális ágazatot a jövő évi költségvetés nyertesének nevezte, hozzátéve: államtitkárságának büdzséje 1,1 milliárd forinttal nő.

Hoppál Péter beszámolója szerint intézményfenntartásra az államtitkárság az idei 24,6 milliárd helyett 2015-ben 25,25 milliárd forintot költhet, fejezeti támogatásokra pedig 17 milliárd helyett 17,46 milliárd forint jut, így az államtitkárság költségvetése 41,6 milliárdról 42,7 milliárd forintra emelkedik.

Mint hangsúlyozta, ebben az összegben nincsenek benne a más tárcák soraiban szereplő kulturális kiadások, a Belügyminisztérium büdzséjéből az önkormányzatoknak utalt kulturális normatíva például 1,2 milliárd forinttal nő. Kiemelte ugyanakkor, hogy a költségvetés tervezete még változhat, így reményeik szerint további összegekkel bővülnek a kultúrára szánt források.

Magyar Állami Opera

Az államtitkár elmondása szerint három fő célkitűzést követve állították össze a büdzsét, melynek egyaránt szolgálnia kell a kulturális intézményrendszer fenntartását és hatékonyságának biztosítását, a kormány társadalompolitikájához való kapcsolódást, valamint a kultúra összekapcsolását más szektorokkal, a gazdaság más területeivel.

A fejezeti támogatások közül Hoppál Péter kiemelte a Zeneakadémia koncertszervezési feladataira szánt 800 millió forintot, míg a WOMEX (World Music Expo) magyarországi megrendezését a kormány 387 millió támogatja, az Europa Cantat kórusfesztivál magyarországi megrendezésére pedig 150 millió forintos támogatást rendelt, ebből a rendezvény jövőre a még fennmaradó 110 millió forintot fogja megkapni. A Magyar Állami Operaháznak 1,8 milliárd, a Hagyományok Házának 150 millió, a Magyar Nemzeti Múzeumnak 100 millió, míg az Operettszínháznak 80 millió forinttal nő a költségvetési támogatása. A kulturális államtitkársághoz került Design Terminál az idei 600 millió forintos költségvetéssel szerepel a 2015-ös büdzsében is - közölte az államtitkár, hozzátéve: ezt az összeget még szeretnénk módosítókkal növelni. Hoppál Péter hangsúlyozta a kulturális közösségfejlesztés, a kulturális alapellátás fejlesztésének fontosságát.

Elmondása szerint újdonságként a jövő évi költségvetés meghatározza a települési önkormányzatoknak adható kulturális normatív támogatás minimumösszegét, így a legkisebb település is legalább 1,2 millió forintos kulturális normatívához jut jövőre. Ennek köszönhetően 1790 településen fog növekedni a kulturális normatíva, ami összesen 1,2 milliárdos többletet jelent.

Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) keretében 21 milliárd forint összértékben 10 kulturális témájú projekt indulhat 2015-ben EU-s forrásokból - jelentette be Hoppál Péter, aki emlékeztetett arra is, hogy az elmúlt négy évben jelentősen fejlődött a kulturális infrastruktúra: Budapesten felépült vagy megújult például a Zeneakadémia, a Pesti Vigadó, a Budapest Music Center, a Várkert Bazár, a Honvéd Főparancsnokság és az Erkel Színház.

Kapcsolódó

Az MMA támogatása nő, az NKA ellenben kevesebbet kap jövőre

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr587994129

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása