7óra7

Új játszóhelyen a Prozódia

Új játszóhelyen a Prozódia

2014. 11. 02. | 7óra7

Prozódia Prozódia. A verstanban a természetes beszéd verssé alakulásával, ritmikus formává válásával foglalkozik. A zenében a szöveg és a zene helyes illeszkedésének tana ez, a zene ritmusának és hangsúlyainak helyes alkalmazkodása a szöveg lejtéséhez és hangsúlyozásához.

A Prozódia című előadásban azt keresik az alkotók, hogy a tánc és Kodály Zoltán zenei világa hogyan alakul egységes világgá különböző életérzések kapcsán. Indulás a természet körforgásából, az általánosból, az ismeretlenen át, hogy eljussunk az egyénhez, az érzéseihez. A szétválasztottságból az egységbe. Mikor nem számíthatunk másra, csak magunkra. Az élő zene és tánc egymást kiegészítve létrehozza az egységes összhangot.

Feledi János rendező-koreográfus, a Feledi Project vezetője a következőket mondta az együttműködés elindulásáról: "Oláh Dezső Junior Prima díjas zeneszerző, zongorista keresett meg azzal az elképzeléssel, hogy az általuk képviselt kortárs zenei világot, ötvözzük az általam képviselt táncstílussal, s hozzunk létre egy táncszínházi előadást. Nagyon örültem a megkeresésnek, és az első pillanatban kiderült, hogy hasonlóan gondolkodunk és mindketten nagyon kreatív emberek vagyunk. Látta több koreográfiámat a Nemzeti Táncszínházban, következő lépésként pedig kaptam tőle néhány válogatást, hogy gondolkodásra inspiráljon, milyen téma köré fűzhető fel ez a fajta zenei világ egy egész estés darab során. Így választottam ki a “Felülről fúj az őszi szél” “Édesanyám is volt nékem” “Kis kece lányom” a “Tiszán innen Dunán túl” vagy a “Galántai táncok” című műveket."

Feledi Project - Trio a lá Kodály: PROZÓDIA

Oláh Dezső elmondta, számára azért fontos ez a művészeti hungarikum, mert a Trio a lá Kodály (Oláh Dezső zongoraművész, Tar Gergely ütőhangszer, Erdő Zoltán klarinétművész) elsődleges célja a hagyományok ápolása mellett új reflexiókat bemutatni Kodály Zoltán népzenei gyűjtéseire, amelyek ily módon XXI. századi nézőpontból újra felhívják a figyelmet a magyar zenére, azon belül a népzenére. A kodályi témákra íródó művek egyrészt tisztelgést fejeznek ki Kodály munkássága és zenei szelleme előtt, másrészt a már ismert témákat újfajta megközelítéssel próbálja bemutatni a közönségnek.”

Kapcsolódó:
>>> Feledi-premier a Nemzeti Táncszínházban >>> A Nemzeti Táncszínház 293 millió forintot kap a 2014/15-ös évadra a kormánytól

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr107994163

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása