7óra7

Szatmárnémetiben vendégszerepel a debreceni Iokaszté

Szatmárnémetiben vendégszerepel a debreceni Iokaszté

2014. 10. 30. | 7óra7

Nancy Huston darabját, amelynek főszerepében Ráckevei Annát láthatja az erdélyi közönség, péntek este 7 órától játsszák a szatmárnémeti Szakszervezetek Művelődési Házának nagytermében.

A debreceni társulat vendégjátéka az erdélyi és a magyarországi színház közötti bérletcsere révén valósul meg. A megállapodás révén a Harag György Társulat a tavaly bemutatott Rokonok című előadásával szerepel Debrecenben, először november 25. és 28. között összesen négyszer, majd később újabb időpontokban. Az együttműködés révén 2015-ben a debreceniek Bulgakov Mester és Margaritáját is bérletes előadásként mutatják be Szatmárnémetiben Rusznyák Gábor rendezésében.

Iokaszté királyné

Az Iokaszté királyné 2009-ben született a kanadai származású francia regény- és drámaíró Nancy Huston tollából egy svájci rendezőnő felkérésére, majd 2010-ben Genfben, 2012-ben pedig Montrealban mutatták be. Az írónő kortárs megközelítésbe helyezi az oidipuszi alaptörténetet, a dráma főszereplői ezúttal a király körül élő nők.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr887994185

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása