7óra7

Udvaros Dorottya és Marguerite Duras a Nemzeti új játszóhelyének premierjén

Udvaros Dorottya és Marguerite Duras a Nemzeti új játszóhelyének premierjén

2014. 10. 26. | 7óra7

A Nemzeti Színház nagyszínpadi nézőterének átalakításával együtt nyáron a negyedik emeleten alakították ki a pódiumszínpadot - olvasható a színház honlapján.

Az eredetileg jelmezmúzeumnak tervezett, majd próbateremként használt helyen kialakított Bajor Gizi Szalon a nagyszínpad, a Gobbi Hilda Színpad és a Kaszás Attila Terem után a teátrum legkisebb játszóhelye lesz.

A tervek szerint a Nemzeti Színház szalonja a művészek személyesebb megnyilvánulásainak ad majd teret. A teátrum művészeinek egy-két szereplős kamara-előadása, szobaszínházi produkciója, előadóestje látható majd a helyszínen, valamint kisebb koncertek, közönségtalálkozók, beszélgetések, folyóirat-bemutatók kaphatnak helyet.

Nyáron, este fél tizenegykor - Makranczi Zalán. Udvaros Dorottya

A Bajor Gizi Szalon Udvaros Dorottya estjével nyílik, amit november 21-én láthat először a közönség. A nyitódarab a Nyáron, este fél tizenegykor című, Marguerite Duras-kisregényből készült előadás lesz, amit Vörös Róbert írt át színpadra, és ő az előadás rendezője is. 2011-ben Vörös Róbert ugyanezzel a címmel már rendezett egy előadást a Trafóban, amelyben a női főszerepet szintén Udvaros Dorottya játszotta. Itt írtunk róla. Most a monodráma változatot láthatja majd a közönség a Bajor Gizi Szalonban.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr497994235

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása