7óra7

All Ears - Egy caffé latte Nagy Zoltánnal

All Ears - Egy caffé latte Nagy Zoltánnal

2014. 10. 15. | 7óra7

Tavaly indítottátok útnak – a Műhely Alapítvánnyal és a Katlan Csoporttal közösen – a Svung-táncestek sorozatot a Jurányiban. Miért fontos számodra ez a sorozat?

Nagy Zoltán és egy caffé latte

*Nagy Zoltán:* Olyan alkotókat és előadásokat tudunk így bemutatni, ahol tetten érhető a személyes alkotói elkötelezettség. Az a fajta művészi hozzáállás az alkotáshoz, ami a kérdésfelvetéssel kezdődik, nem pedig egyfajta megszokással, hogy készítsünk egy előadást. Olyan előadásokat keresünk, ahol az előadó kockázatot mer vállalni azzal, hogy őszintén kutatja saját maga művészi kifejező eszközeit, megkérdőjelezi azt, amit már elért és ismer, keresi a határait.

Október 17-én Kate McIntosh All ears című produkcióját láthatja a közönség elsőként az idei évadban. McIntosh azonban korántsem egy táncelőadással érkezik, hogyan illeszkedik bele a Svung táncestjeibe?

*N.Z.:* Röviden válaszolva azzal illeszkedik ebbe a sorozatba, hogy új kiindulópontot tud adni a mozgás és interakció értelmezésében. Valahogy úgy tud hatni, mint John Cage zene- és improvizációs elmélete hatott a táncra és Merce Cunningham munkásságára.

All Ears - Kate McIntoshMilyen témát, problémakört feszeget az előadás?

*N.Z.:* Ezt a kérdést leginkább úgy lehet megválaszolni, ha belehelyezkedünk abba a szituációba, amit az előadás teremt. Valójában a létrehozást, az alkotást lehet megismerni, azt, hogy milyen alkotó elemekből áll össze egy darab, hogy milyen fázisai vannak az alkotói folyamatnak. Így azt hiszem, a téma maga az alkotás és a tapasztalat.

Az előadás azzal indul, hogy Kate McIntosh kérdéseket tesz fel a nézőknek, és egy nézőkkel folytatott közös játék során zörejeket gyűjt és rögzít. Például a földön húzott székek zörgését vagy egyéb hétköznapi tárgyak által generált hangokat. Valamiféle közös adatgyűjtés folyik, amiben szerepet kap a csoport dinamikája, az egyén és a közösség viszonya is. Majd ezekből a részekből, apró elemekből összeáll és kirajzolódik az előadás. Így mi is részesévé válunk az alkotásnak, magunkénak érezhetjük az előadást, mert mi is közreműködtünk benne, hanggal, zörejjel, mozdulattal, jelenléttel.

Mit lehet tudni az alkotóról, Kate McIntoshról?

*N.Z.:* Kate McIntosh Új-Zélandon született, művészi pályáját táncosként kezdte, majd később fordult az érdeklődése a társművészetek irányába. Jelenleg Belgiumban él és ott hozza létre előadásait, amelyekben állandóan jelen van az útkeresés. Számára a performansz, a színház, a tánc és a multimédia nem elkülönült világ, hanem egy megbonthatatlan egység.

Ti hol és mikor figyeltetek fel rá?

*N.Z.:* Az Open Latitudes 3 európai együttműködés keretében hallottunk Kate-ről. Ez egy olyan Európa Kultúra program támogatásával működő európai projekt, amelynek a Sín Kulturális Központ már negyedik éve tagja. Az együttműködés egyik fontos célja, hogy progresszív előadások jussanak el a hálózatban résztvevő különböző országokba, és váljanak elérhetővé a helyi közönség számára. Budapestre egyébként Bécsből érkezik az előadás, ahol a mai napon a brut Wien színpadán vendégszerepel.

Kapcsolódó

>>> Figyelni egymásra - Kate McIntosh a Jurányiban

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr397994313

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása