7óra7

Tiltakozik a Wiesenthal Központ igazgatója egy lett musical bemutatása ellen

Tiltakozik a Wiesenthal Központ igazgatója egy lett musical bemutatása ellen

2014. 10. 11. | 7óra7

Zuroff Twitter-üzenetében közölte, hogy "mélyen undorító" a Herbert Cukursnak szentelt darab.

Lettországban többen nyílt levélben arra szólították fel a kormányt, hogy ítélje el az előadást.

Cukurs a harmincas években a repülés egyik úttörőjeként szerzett magának hírnevet, ám a második világháború idején a hírhedt Arajs Kommandó parancsnokhelyettese lett, amely vezető szerepet játszott a zsidók tömeges lemészárlásában Rigában, és aktívan vett részt a Fehéroroszországban élő zsidók megölésében is.

Cukurs a háború után Latin-Amerikában telepedett le, és mivel nem adták ki, nem vonhatták felelősségre bíróság előtt a tömeggyilkosságokért. Cukursszal végül 1968-ban izraeli ügynökök végeztek Uruguayban.

Juris Millers, a vitatott darab producere tagadta, hogy az előadás egy nácit dicsőítene.

"Tisztában vagyok vele, hogy a musical provokatív, mert a tragikus lett történelem egy ellentmondásos időszakát idézi fel. Nem az a feladatunk, hogy felmentsük vagy elítéljük Herbert Cukursot. Az a célunk, hogy vitát indítsunk" - mondta egy litván újságnak.

A lett külügyminisztérium szóvivője, Karlis Eihenblaums úgy fogalmazott: "teljesen elfogadhatatlan, hogy ilyen embereket hősöknek állítsanak be". Lettország mindig elítélte a háborús bűnöket, de mióta demokratikus állammá vált, tiszteletben tartja a szólásszabadságot - fűzte hozzá az AFP hírügynökségnek nyilatkozva.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr627994355

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása