7óra7

Új helyszínen nyílik meg vasárnap a Gödör Klub Spicc Stúdiója

Új helyszínen nyílik meg vasárnap a Gödör Klub Spicc Stúdiója

2014. 10. 02. | 7óra7

Grecsó Zoltán A Gödör Klub hétéves múltra visszatekintő Spicc stúdiója új helyszínen folytatja működését, ahol az oktatás mellett rendszeres kamaraszínházi produkciók is várják majd a közönséget.

Az új játszóhely a kortárs táncórák szinte valamennyi tanárának összművészeti produkciójával nyílik meg: Grecsó Zoltán táncelőadását a Dancer in the Art alkotás követi, amelyben az ANEZ zenekar új, valamint kifejezetten az estre készült dalaira táncol Jantner Emese és Feicht Zoltán, Frenák Pál, Mészáros Gergely, valamint Szénási Gergely Zoltán.

A különböző műfajok találkozásának nem csak ezen az első estén lehetnek tanúi a látogatók, hiszen a hétköznapokhoz hozzátartoznak majd a rendszeres kortárs tánc- és színházelőadások, felolvasóestek és zenei performanszok, valamint folytatja működését a szerdánként jelentkező Villany Leó Improvizatív Táncszínház is.

Az előadások mellett már október 6-tól beindulnak a Spicc Stúdióban Jantner Emese, Feicht Zoltán, Újvári Milán, Grecsó Zoltán kortárs tánc- és Mészáros Gergő hip-hop tréningjei, valamint É. Nagy Zsófia és Mogyorósy Krisztina jóga, pilátesz és body art órái is. Mindezekből bárki ízelítőt kaphat az október 5-én napközben ingyenesen látogatható bemutató órákon.

A gasztronómiai élményre vágyókat a Szatyorbolttal közösen üzemeltetett ökokávézó várja, ahol kistermelők organikus gazdálkodásából származó, friss alapanyagból készült szendvicseit, süteményeit, salátáit lehet majd fogyasztani, de lehetőség lesz a heti zöldségadag megrendelésére is.

A szintén a helyszínen üzemelő G3 rendezvényközpontban mások mellett Németh Juci és Matisz Flóra friss projektje, a Hey Honey, valamint a rendszeresen jelentkező, Kaláka-Lackfi verses estek, a Depeche Mode Klub és Sena előadásmódjában új életre kelő Shakespeare szonettek várják majd a közönséget.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr477994433

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása