7óra7

A Magyar Szín-Játékos Szövetség rendezői mesterkurzust hirdet

A Magyar Szín-Játékos Szövetség rendezői mesterkurzust hirdet

2014. 09. 30. | 7óra7

*A következő felhívással fordulnak az érdeklődők felé:*

A Magyar Szín-Játékos Szövetség Alapszabálya a szervezet legfontosabb alapfeladatának nevezi a színjátszó- és rendező képzést, ami 20 év után, 2013/14 fordulóján újra indult a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakközépiskolával együttműködve.

A képzésre jelentkezettek igen széles területi eloszlást mutattak: Vasvártól Debrecenig, Budaörstől Pécsig, Szolnoktól Budapestig, a Délvidéktől (Szabadka) a Felvidékig (Csallóköz) érkeztek gyakorló színházrendezők a továbbképzésre.

Magyar Szín-Játékos Szövetség A képzést megelőzte egy széles körű igény-felmérés. Szövetségünk fórumain és hírlevelünkben kérdeztük meg az érdeklődőket, milyen szakterületeken látják leginkább fontosnak a tanulást szakmai továbblépésükhöz.

A képzők/tanárok közt nagy tapasztalatú, befutott művészek ugyanúgy helyet kaptak a programban, mint a fiatalabb korosztály karakteres hangjait képviselő alkotók.

Sikeres képzésünk folytatását a képzésben részt vevők maguk kérték. Szövetségünk ismételten a Nemzeti Kulturális Alaphoz pályázott támogatásért, pályázatunkat a kuratórium támogatásra méltónak találta (bár a tavalyinál csekélyebb összeggel…)

Így meghirdetjük a mesterkurzus második szakaszát (2.0).

A képzés most is 4-5 hétvégére összpontosul. Ezekre az alábbi időszakban kerül sor:

2014. október 18. - december 20.

Szombati napokon 10 órától kb. 18 óráig tartanak a műhelyek, vasárnaponként 9, vagy 10 órától 15 óráig.

A képzés területei:
1. fizikai színház, koreográfia
2. színészvezetési gyakorlatok
3. rögtönzés
4. kreatív zene
5. látványtervezés
6. világítás-tervezés

A képzés elméleti része konzultációk (irányított tapasztalat-csere) keretében zajlik, a gyakorlati próbatermi körülmények között, színjátszók részvételével; illetve, a lehetőségek függvényében „terepen”, azaz színházban.

Az öt hétvégén zajló képzés költségeihez hozzájárulást kell kérjünk – hisz az NKA-nál megpályázott összeg töredékét nyertük csak el.

A részvétel díja a teljes képzésre (minimum 60 óra) 30.000- Ft (harmincezer forint), egy összegben, a tanfolyam indulásakor.

Ha valaki csak egy-egy alkalommal tud/kíván részt venni a programban, akkor egy hétvége (15 óra) ára 10.000.- Ft (tízezer forint).

A befizetett tanfolyami díjról, a szövetség, természetesen számlát tud adni.

A tavalyi felmérésből az derült ki, hogy a résztvevők nem kérnek szállást Budapesten. Ha valaki mégis igényli, annak segítünk szállást találni.

A jelentkezéseket 2014. október 15.-ig kérjük eljuttatni Solténszky Tiborhoz, a kurzusok szervezőjéhez (soltenszky.tibor@upcmail.hu).

A jelentkezőktől azt kérjük, hogy jelöljék meg, mely gyakorlati területtel kívánnak elsődlegesen foglalkozni a 10 nap alatt.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr77994463

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása