7óra7

A Hamupipőke két változatban a miskolci teátrumban

A Hamupipőke két változatban a miskolci teátrumban

2014. 09. 17. | 7óra7

Miskolci Nemzeti Színház Az új évad a hagyományokhoz híven gyermekeknek szóló előadással indul, a Miskolci Balett ugyanarra a zenére, ugyanazzal a díszlettel, kosztümökkel kétféle Hamupipőke-előadást mutat be a Miskolci Nemzeti Színházban - közölte Kozma Attila.

Úgy fogalmazott: a világ minden táján a balett színpadok sláger darabja ez, azonban Miskolcon rendhagyó vállalkozásként kétféle előadás készül, ugyanarra a zenére, ugyanazzal a látvánnyal.

A klasszikus balett hagyományait követi az 5-9 éves gyermekek számára szóló koreográfia, amelyre a spicc-technika, a kecses, precíz mozdulatok jellemzők. A kamaszoknak és a felnőtteknek pedig egy modern, merész, szabálytalanabb, szenvedélyesebb kortárs táncelőadás készül.

Elmondta azt is: a Miskolci Balettnek az új évadra hat új tagja lett, Catherine Moore Ausztráliából érkezett Miskolcra, miután elvégezte tanulmányait a Magyar Táncművészeti Főiskolán. Szeles Viktória és Mohai Cintia a Győri Tánc- és Képzőművészeti Szakközépiskola tanulója volt, Szűcs Boglárka a Magyar Táncművészeti Főiskolán szerzett diplomát klasszikus balett szakon. Maurer Milán Augsburgban az Otevrel Balettschule-ban és a Wiener Staatsoper Balettschule-ban szerzett képesítést, Széphalmi Pál pedig szintén a Magyar Táncművészeti Főiskolán diplomázott néptánc szakirányon.

A társulat most 15 tagot számlál.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr227994563

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása