7óra7

Megkezdődött a Karinthy Színház 33. évada: négy bemutató a szezonban

Megkezdődött a Karinthy Színház 33. évada: négy bemutató a szezonban

2014. 09. 15. | 7óra7

Az évad az új bemutatókról szóló gálaműsorral kezdődött szombaton, amelyre a színház törzsbérletesei mellett, az ott játszó színészek és a színház barátai is meghívást kaptak - olvasható a teátrum MTI-hez eljuttatott közleményében.

Karinthy Márton igazgató köszöntőjében jó darabokat ígért az új évadra, "olyanokat, amelyek kicsit hozzásegítenek emberi létünk megértéséhez, az értelmes életben való hitünkhöz".

Karinthy Színház Az igazgató felidézte, hogy színháza idén először kapott meghívást a szeptember elején megrendezett nyíregyházi Vidor Fesztiválra, ahol a Klotild néni című produkcióval nagy sikerrel vettek részt.

Az évadnyitó eseményen felköszöntötték a színpadot a 90. évében elhagyó Keres Emilt, aki a színház legnagyobb sikerében, a Tanár úr, kérem!-ben évtizedekig játszotta Schwicker tanár úr szerepét. A művész korábban is szerepek sorát formálta meg a Karinthy Színházban: Szakonyi Károly Adáshibájától, Priestley Váratlan vendégén át Karinthy Frigyes Lepketáncáig számos darabban láthatta a közönség. A színész emlékül a Tanár úr, kérem! előadásának egyik kellékét kapta a direktortól.

Az évadnyitó résztvevői Sztankay Istvántól és Bajor Imrétől is elbúcsúztak. Mindkét színész többször fellépett a Karinthy Színházban. Sztankay István az Adáshibától a Dollárpapáig nagysikerű előadásokban játszott, Bajor Imre két legutolsó szerepét formálta meg a színházban.

Az új darabokat rendezőik mutatták be. Verebes István a Whisky esővízzel című musicalről beszélt. A Szász Péter filmrendező darabjából Aldobolyi Nagy György zenéjével és Verebes István verseivel készülő előadás - első bemutatóként - szeptember 19-én látható. A darabban Pápai Erika, Csoma Judit, Csomor Csilla, Lórán Lenke, Balázs Andrea, Majzik Edit, Réti Szilvia, Végh Judit és Szvrcsek Anita lép színpadra.

Október 31-én mutatja be a teátrum Nóti Károly-Fényes Szabolcs-Szenes Iván Nyitott ablak című zenés komédiáját, az igazgató rendezésében. A darab a boldog békeidők hangulatát árasztja, az első világháború kitörése előtti pillanatokban játszódik. Az előadás főbb szerepeit Szirtes Gábor, Egri Kati, Dányi Krisztián, Szegezdi Róbert, Balázs Andrea, Sári Éva, Mihályfi Balázs, Marton Róbert és Bozó Andrea játssza.

Benedek Miklós mutatta be a következő premiert, Lengyel Menyhért Róza néni című vígjátékát, amelyet december 16-án láthat először a közönség. "A polgárosodás komédiája" - jellemezte a rendező a darabot, amelyet Almási Éva, Murányi Tünde, Dengyel Iván, Szanitter Dávid, Szabó Erika és Eke Angéla főszereplésével állít színpadra.

Végül Balikó Tamás rendező mutatta be Zsolt Béla Erzsébetváros című színjátékét, amelyet az eredeti, Nemzeti drogéria címen játszik a színház. A 2015 februárjában tervezett bemutató szereposztása még a többi színházzal való egyeztetésétől függ.

Karinthy Márton elmondta, hogy a színház repertoáron tartja Az ördög a Klotild néni, a Te csak pipálj, Ladányi! című előadást és Karinthy Ferenc Nők című művét is.

Kapcsolódó:

>>> Prózai és zenés művek a Karinthy Színházban a jövő évadban

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr797994591

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása