7óra7

A pilseni Nemzetközi Színházi Fesztiválon vendégszerepel a Vígszínház

A pilseni Nemzetközi Színházi Fesztiválon vendégszerepel a Vígszínház

2014. 09. 09. | 7óra7

Közép-Európa egyik legrangosabb színházi seregszemléjét 22. alkalommal rendezik meg szeptember 9. és 19. között.

A revizor című előadást, Bodó Viktor első vígszínházi rendezését 2014 januárjában mutatták be a Vígszínház nagyszínpadán a Szputnyik Hajózási Társasággal közös produkcióként.

A revizor

Nyikolaj Vasziljevics Gogol komédiája mindig aktuális, szatirikus és groteszk kép a korrupció ördögien álnok rendszeréről, amelyben csak az egyéni érdekek számítanak. Egy vidéki kisváros elöljáróságai lázas igyekezettel próbálják elfedni a visszaélések, sikkasztások és hazugságok minden nyomát, miután értesülnek a titkos utasítással rendelkező fővárosi revizor érkezéséről.

A darabban többek között Hegedűs D. Géza, Járó Zsuzsa, Lengyel Tamás, Hevér Gábor és Kerekes József, valamint a Szputnyik társulatának művészei, Rainer Micsinyei Nóra és Szabó Zoltán játszik. A produkció jelmeztervezője Nagy Fruzsina, díszlettervezője Balázs Juli.

Az előadást négy kategóriában is jelölték az idei Színikritikusok Díjára. A produkció a 2013/2014-es évad legjobb előadásának járó elismerés egyik esélyese, míg a Polgármestert alakító Hegedűs D. Gézát legjobb férfi főszereplőnek jelölték. Balázs Juli díszlete, valamint Klaus von Heydenaber zenéje is a legjobbak között várja a Színházi Kritikusok Céhének szeptember 21-i díjátadóját.

A revizor legközelebb október 27-én és november 5-én látható a Vígszínházban.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr617994645

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása