7óra7

Örkény Színház: öt bemutató az évadban

Örkény Színház: öt bemutató az évadban

2014. 08. 26. | 7óra7

Mácsai Pál igazgató a keddi évadnyitó társulati ülésen elmondta, hogy az első bemutató Mohácsi István és Mohácsi János E föld befogad, avagy nincsen számodra hely című produkciója lesz októberben.

Ezt követően Alfred Jarry Übü király, vagy a lengyelek című művét tűzik műsorra Mácsai Pál rendezésében, amelyet nyáron Szentendrén már láthatott a közönség. Decemberben Bagossy László rendezésében látható Moliere Tartuffe-je, tavasszal Székely Csaba Csoda, hogy élünk című, a társulat számára írt darabját Ascher Tamás, Kuroszava Akira A hét szamuráj című művét pedig Polgár Csaba állítja színpadra.

Örkény István Színház

Mácsai Pál arról beszélt, hogy ebben az évadban a repertoár nyitottságot és társadalmi kíváncsiságot mutat. Nem véletlen, hogy ezek a művek jutnak eszünkbe - tette hozzá, megjegyezve, hogy ha a munkájukat jól végzik, az előadások "emberismereti és világismereti élményekké" válnak.

Az igazgató elmondta: az Örkény Színház társulatához Nagy Zsolt színművész csatlakozott.

Felidézte, hogy az elmúlt évad jól sikerült, a nézettség 99 százalék fölé emelkedett. Mint mondta, ez azt mutatja, hogy az elmúlt 13 évben megvalósult programváltással sikerült a nézőket meggyőzni.

Az igazgató arról is beszélt, hogy a színháznak évek óta nagy szüksége van egy stúdiószínpadra, amely a teátrum szakmai fejlődésének záloga lenne. A bejárat átépítését ugyanakkor - anyagi okból - a jövő évre halasztották, de a nézőtér felújítása is aktuálissá vált.

Mácsai Pál, akinek 2015. január 31-én jár le igazgatói mandátuma, bejelentette: pályázni fog a következő öt évre.

Vattamány Zsolt, Erzsébetváros polgármestere az évadnyitón elmondta: szombaton a színház és az önkormányzat ismét megrendezi a Madách téren az Örkény kert elnevezésű szabadtéri évadnyitó programsorozatot. Hozzátette: a negyedik alkalommal tartandó rendezvény annyiban lesz más, hogy már a megújult Madách téren tarthatják meg a programokat.

A rendezvényen a nézők betekinthetnek az Örkény Színház munkájába. Az ingyenes programokat a Madách téren és a színház épületében rendezik meg.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr437994773

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása