7óra7

A Mamma mia!-val zárul a Szegedi Szabadtéri Játékok évadja

A Mamma mia!-val zárul a Szegedi Szabadtéri Játékok évadja

2014. 08. 15. | 7óra7

Szirtes Tamás rendező elmondta, tíz évig dolgozott azon, hogy Magyarországon is bemutathassák ezt a varázslatos darabot. A Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas színházi rendező hangsúlyozta: komoly elismerés, hogy az alkotócsapat megkapta a jogot az önálló színházi megvalósításra, hogy a világon először non-replica változatban állítsa színpadra az ABBA-musicalt. Ez azonban kötelezettséget is ró az alkotókra, a rendezésnek, a koreográfiának, a díszletnek és a jelmeznek is különböznie kell az először 1999 áprilisában Londonban bemutatott változattól.

Mamma Mia!

A premiert pénteken tartják a Szegedi Szabadtéri Játékokon, a kőszínházi bemutató pedig szeptemberben lesz a Madách Színházban.

A Mamma Mia! musicalt eddig 14 nyelvre fordították le. Világszerte több mint 54 millióan látták a produkciót, rekorder lett a legrövidebb idő alatt a legtöbb városban bemutatott musicalek között.

Szirtes Tamás szerint a világsiker nem véletlen, hatalmas munka áll mögötte. Ezért is tervezték meg az előadás minden másodpercét előre, és teljesen kész koncepcióval kezdődött el a három hónapja tartó próbafolyamat. A Bátonyi György tervezte díszletekkel azonban Szegeden találkoztak először.

Mamma Mia!

A Dóm tér hatalmas színpada nagyon látványos megoldásokat tesz lehetővé, ugyanakkor törekszenek arra, hogy megőrizve a darab intimitását a fontosabb jeleneteket a nézőkhöz közel játszhassák – közölte a rendező.

A musical zenéjét kizárólag ABBA-dalok alkotják, és a darab is az egyik elhangzó sláger címe után kapta a nevét. A kis szállodát üzemeltető női főszereplőt, Donna Sheridant megformáló Kováts Kriszta szerint teljesen természetes, hogy magyarul adják elő a dalokat, amelyek tovább is viszik a történetet.

Sasvári Sándor jutalomjátéknak tartja, hogy Sam Carmichaelként térhet vissza a Dóm térre. A Jászai-díjas színész, énekes elárulta, fiatalkorában nagyon szerette az ABBA-dalokat, melyeket minden korosztálynak meg kell ismernie.

>>> A Szegedi Szabadtéri Játékok műsora a 7 óra 7-en

Kapcsolódó:

>>> Minden jegy elkelt a Szegedi Szabadtéri idei előadásaira

>>> Mamma Mia! – olvasópróba a Madách Színházban

>>> Kihirdették a Mamma Mia! című musical szereposztását

>>> Plusz előadás a Mamma Mia!-ból a Szegedi Szabadtérin

>>> Mamma Mia! a Madách Színházban és a Szegedi Szabadtéri Játékokon

***

>>> A Háry János ma este a Szegedi Szabadtéri Játékokon

>>> Tetszik Depardieu-nek a Szegedi Szabadtéri Háry Jánosa

>>> Gérard Depardieu Napóleon szerepében Szegeden

>>> Nyilvános a szegedi Háry János szereposztása

>>> A Švejk a Szegedi Szabadtéri Játékokon

>>> Családi kikapcsolódást kínáló műsor az Újszegedi Szabadtéri Színpadon

>>> Az Elfújta a széllel folytatódik a Szegedi Szabadtéri Játékok előadássorozata

>>> A Csárdáskirálynővel folytatódik a Szegedi Szabadtéri Játékok

>>> A Csárdáskirálynő és Elfújta a szél – Szereposztást hirdetett a Szegedi Szabadtéri

>>> A Zorba, a görög a Szegedi Szabadtéri Játékokon

>>> Elkezdődött a Szegedi Szabadtéri Játékok

>>> Kezdődik a Szegedi Szabadtéri Játékok programsorozata

>>> Bemutatták a Szegedi Szabadtéri Játékok új fesztiválhelyszínét

>>> Látványos fordulatot vett a Szegedi Szabadtéri

>>> Mobil forgószínpad a Szegedi Szabadtéri Játékokra

>>> Megfordul a nézőtér – Műsort hirdetett 2014-re a Szegedi Szabadtéri Játékok

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr67994849

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása