7óra7

Porgy és Bess opera Szegeden - Átalakult a Szabadtéri műsora

Porgy és Bess opera Szegeden - Átalakult a Szabadtéri műsora

2014. 08. 07. | 7óra7

Porgy & Bess - Stephanie Beadle Herczeg Tamás, a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatója sajtótájékoztatóján elmondta: az augusztus 9-re és 10-re meghirdetett Kung-fu legenda című táncprodukciót az Armel Produkciós és Sajtóiroda az érdekkörében felmerülő akadályokra tekintettel lemondta. New York-i turnéprodukció váltja ezt az előadást: Gershwin Porgy és Bess című operája. A Verdi-Wagner Operagála beékelődik az Ajándékkoncert műsorába, július 13-án pedig Az operaház fantomja koncertváltozata kerül színpadra.

Harangozó Gyula művészeti igazgató hangsúlyozta: sok néző hiányolta az idei műsorból az operát, most azonban a műfaj szerelmesei is megnyugodhatnak. Elmondta, a nyáron műsorra kerülő előadást korábban volt alkalma megtekinteni Franciaországban, úgyhogy garantálni tudja a darab magas színvonalát.

A vendégjáték az amerikai Living Arts, Inc. produceriroda előadása, igazi kuriózum, hiszen egyrészt ez az első bemutató hazánkban, amely a szerző eredeti akarata szerint kerül színre. George Gershwin kifejezett kérése ugyanis, hogy az opera karaktereit fekete művészek énekeljék. Másrészt Európában nem játsszák a darabot rendszeresen, hiszen rendkívül nehéz megszerezni az előadás játszási jogait. Magyarországon az opera utoljára a '70-es években ment, a Szegedi Szabadtérin pedig egy alkalommal, 1973-ban. Érdekesség még, hogy az amerikai előadást a Szegedi Szimfonikus Zenekarral szólaltatja meg, és a szcenikai megvalósításban is szorosan együttműködik a fesztivál a társulattal – erősítve mindezzel a bemutató koprodukciós jellegét. A darabot több mint ezerszer játszották, 5 földrész 17 országában, több mint másfél millió néző előtt.

Július 13-án a Madách Színház vendégjátékát, Az operaház fantomját láthatják a nézők, amely musical-koncertváltozatban kerül színpadra – tájékoztatott Herczeg Tamás. A rendező Szirtes Tamás, a főszerepekben Sasvári Sándort, Fonyó Barbarát és Bot Gábort láthatják az érdeklődők.

Az Operagálát az Ajándékkoncert keretein belül tartják meg július 31-én. Az est során Verdi és Wagner műveit játsszák a Szegedi Szimfonikusok. A produkció sztárjai Tokody Ilona és Temesi Mária lesznek.

Az újszegedi ligetben a Szolnoki Szigligeti Színház vendégjátékát, az Egy bolond százat csinál című „zenés bolondságot” láthatják a nézők, július 19-én és 20-án. A darabbeli Jean szerepe Balázs Péter igazgató jutalomjátéka – emellett pedig az ő rendezése is. A szereplők között van a közkedvelt, egykori szegedi színész, Járai Máté is, aki az előadás bonyodalmát okozó kettős szerepben szórakoztatja a közönséget. Sor kerül az évek óta rendkívül népszerű Szegedixie Gálára is, illetve két befogadott produkció, a szokásos Nótaest és egy Carmina Burana-koncert is itt lesz látható.

A menedzsment rugalmasan kezeli a jegyvásárlókat érintő technikai ügyintézést. A Kung-fu legendára megváltott jegyek érvényesek a Porgy és Bessre vagy a jegy vásárlásának helyszínén visszaválthatók. A Verdi-Wagner Operagálára megváltott belépők Az operaház fantomja musical-koncertre érvényesek. Továbbá ugyanezen jegyek az Ajándékkoncert azonos helyeire is érvényesek – ezáltal a jegyvásárlók két produkciót tekinthetnek meg egy tikettel. A jegyekkel kapcsolatos ügyintézés április 18-tól az adott előadások kezdetéig lehetséges.

>>> A Szegedi Szabadtéri Játékok műsora

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr707998713

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása