7óra7

Mintegy 140 ezren látogattak el a Művészetek Völgyébe

Mintegy 140 ezren látogattak el a Művészetek Völgyébe

2014. 08. 05. | 7óra7

A július 25-től augusztus 3-ig tartó rendezvénysorozaton Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden 55 helyszínen 1500 fellépő közreműködésével mintegy ezer programot szerveztek. Kapolcs és a környék összes szálláshelye foglalt volt - tájékoztatták a szervezők vasárnap az MTI-t.

A legrégebbi helyszín a völgyben az ötödször megnyitott Palya-udvar, az énekesnő idén 18-szor lépett fel, 14 teltházas koncertnek adott otthont. Hobo 200 dalt énekelt el a 10 nap alatt, a Kaláka Versudvarban 75 programon vehettek részt a látogatók, több mint 300 új vers született.

A legtöbb szereplője a hagyományőrző Muharay udvarnak volt 700 fellépővel. Sikeresen mutatkozott be a Design Terminál, ahol 26 magyar designer, tervező, illetve 7 kiállító startup cég termékét és technológiai fejlesztéseit tekinthették meg, formabontó beszélgetéseiken 42 meghívott vendég volt jelen. A szintén sikeresen debütáló Harcsa Veronika udvarban a 9 esti koncert teltház mellett zajlott, 3 külföldi fellépőt láthattak, Harcsa Veronika 32 alkalommal állt színpadra.

Művészetek Völgye fesztivál - A Magyar Nemzeti Táncegyüttes műsora

A Blue sPot Caféban 60 kilométernyi gitárhúrt pendítettek meg, és 100 szájharmonika szóló hangzott el, az esti koncertek teltház és külön forgalomirányítás mellett zajlottak, az éjszakai, szintén teltházas örömzenéléseken a különböző színpadokról mintegy 100 fellépő fordult meg.

Sokakat vonzott még Jancsi bácsi udvara, a taliándörögdi Ősök Háza, a Református udvar és a Völgyben nyílt mintegy 50 kiállítás. A Társasjáték Völgyben kétszáz különböző játékkal játszhattak az érdeklődők, a Zöldprogramok keretében szervezett túrákon és előadásokon 700-an vettek részt. A Színház Színpadon hét társulat 22 előadását, a Völgykomolyzene programjain 110 fellépő műsorát tekinthették és hallgathatták meg a vendégek. Az Éltető Völgyben 60 Balaton-felvidéki település mutatkozott be kézműveseivel, művészetével, őstermelőivel. A Kapolcsi Kék Abrosz udvarokban nyolc konyha kínálta a helyi, házias ízeket.

A völgyvendégek idén mintegy 3 hektoliter vért adtak. Több mint 500 köbméter hulladék gyűlt össze, nagy része szelektíven - olvasható a szervezők közleményében.

Kapcsolódó:

>>> Művészetek Völgye: újra önálló színházhelyszín a Völgyben

>>> Ma nyílik meg a Művészetek Völgye

>>> Ezer program tíz napon át a Művészetek Völgyében

>>> Új helyszínek az idei Művészetek Völgyében

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr627994885

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása