7óra7

Új helyszínek az idei Művészetek Völgyében

Új helyszínek az idei Művészetek Völgyében

2014. 06. 27. | 7óra7

Az olyan hagyományos helyszínek mellett, mint a Palya-udvar, a kapolcsi Hobo Klub vagy a Kaláka Versudvar az idén saját dzsesszudvart indít Harcsa Veronika, a Fonó FolkUdvarral jelentkezik, a Design Terminal a kreatívipar világába kalauzolja új udvarának vendégeit, a Színház Színpad pedig ifjúsági darabokat és amatőr társulatokat mutat be - sorolta a 24. Művészetek Völgye újításait Jakab Natália, a fesztivál marketing- és programigazgatója.

A programismertető szerdai budapesti sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy az érdeklődők egy új mobilalkalmazással összeállíthatják saját völgy-programjukat, egész évben hallgathatják a fesztiválon fellépő előadókat, megvásárolhatják napi- vagy hetijegyüket, sőt bizonyos helyszíneken még fizethetnek is a készülékükkel.

Márta István fesztiváligazgató úgy fogalmazott: az elmúlt évtizedek hullámhegyei és -völgyei után kisebb csoda, hogy már a 24. Művészetek Völgyét rendezhetik meg, jövőre pedig, ha minden jól megy, még gazdagabb kínálattal ünneplik a negyedszázados fesztivált. Mint mondta, a völgy a tradíciót és az innovációt próbálja ötvözni, ez fennmaradásának záloga.

Momentán Társulat A Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden megrendezett tíznapos összművészeti fesztivál idei - visszatérő és új - fellépői közé tartozik Snétberger Ferenc, a Sebő együttes, a Kaláka, Lovasi András, Sebestyén Márta, Varró Dániel, Lackfi János, a Momentán Társulat és a Rájátszás. A helyi kulturális és gasztronómiai hagyományokat többek között a Szőke András és Illés Sándor által szervezett taliándörögdi Ősök háza, az Éltető völgy udvar és a kapolcsi Kék Abrosz programjai mutatják be.

Lesznek stand-up comedy és slam poetry előadások, könyvbemutatók és irodalmi estek, tánc- és játszóházak, filmvetítések és művészeti kiállítások, fazekas- és keramikustalálkozó, kézműves vásár, környezetvédelmi programok, bor- és pálinkakóstolók. Ötvenhárom helyszínen mintegy ezer program és másfélezer fellépő várja a vendégeket.

A saját udvart indító Harcsa Veronika a sajtótájékoztatón elmondta: nagy örömmel fogadta a felkérést, és reméli, hogy a fesztiválozók befogadják új helyszínét. Udvarában elsősorban dzsessz szól majd: a fellépők között van Szőke Szabolcs, Juhász Gábor, Lantos Zoltán, Sárik Péter, Sütő Márton, Szőke Nikoletta, Váczi Eszter, Fassang László Hammond-orgonán.

Harcsa Veronika is több formációban énekel, Bin-Jip nevű együttese például a világhírű trombitással, Erik Truffaz-val lép színpadra. Mindazonáltal nem csak dzsessz lesz műsoron, hiszen mint az énekesnő mondta, "olyan zenekarokat is elhívtam, akiket egyszerűen csak szeretek". A zene mellett irodalmi programoknak is otthont ad az udvar, vendég lesz például Jókai Anna.

A másik új zenei helyszín a Fonó Budai Zeneház által elindított FolkUdvar, ahol mások mellett Dresch Mihály, Koncz Gergő, Szvorák Katalin, Unger Balázs, Kunos Tamás és Ferenczi György lép a közönség elé, a Söndörgő lemezbemutató koncertet tart. Az udvar minden este hajnali 3-ig tartó "folkkocsmával" és táncházzal járul hozzá a völgy hangulatához.

Miklós Bernadett, a Design Terminal stratégiai igazgatója felidézte: már egy ideje bemutatkozásra alkalmas nyári helyszínt kerestek, amikor a Művészetek Völgye szervezői megkeresték őket. Az együttműködés nyomán születik meg a Design Terminal új udvara, ahol beszélgetéseken, kiállításokon és dizájnvásáron mutatják be a kreatívipar hazai szereplőit és a kezükből kikerülő termékeket.

>>> A Művészetek Völgye színházi műsora a 7 óra 7-en

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr567995375

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása