7óra7

Kőszegi Várszínház: Shakespeare és Ostromopera is szerepel a kínálatban

Kőszegi Várszínház: Shakespeare és Ostromopera is szerepel a kínálatban

2014. 06. 27. | 7óra7

Pócza Zoltán, a Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház igazgatója azt közölte, hogy a Shakespeare-komédiát Vízkereszt, vagy bánom is én címmel zenés vígjáték formájában, Nádasdy Ádám fordításában viszi színre a várszínház alkalmi társulata Znamenák István rendezésében. A darabot július 11-én mutatják be először, a főbb szerepekben pedig Kálid Artúrt, Trokán Pétert és Epres Attilát láthatja a közönség.

Pócza Zoltán elmondta: az augusztus 29-től látható Ostromopera természetesen Kőszeg 1532. évi ostromát jeleníti meg, az opera a tavalyi Bartók Plusz Miskolci Operafesztivál által meghirdetett operaíró verseny győztes alkotása, amelynek kőszegi színpadra állítása ősbemutató.

Abigél (plakátrészlet) A várszínház több mint három évtizedes hagyományait követve idén is több előadást lát vendégül: június 26-án az Újpest Színház előadásában Spiró György Prah című groteszk vígjátékát mutatja be, június 28-án pedig a Bánfalvy Stúdió előadásában a Szabó Magda Abigél című regényéből készült színdarabot láthatja a várszínház közönsége.

Július 5-én Jerome Kilty Tisztelt hazudozó! című darabját mutatja be a Rózsavölgyi Szalon Valló Péter rendezésében, Jordán Tamással és Molnár Piroskával a főszerepekben.

A vendégelőadások sorában szerepel még a Hegedűs a háztetőn musical Gazdag Tibor főszereplésével és bemutatják Marc Camoletti Négy férfi gatyában című zenés vígjátékát is, amelynek rendezője és egyik szereplője is Straub Dezső.

Pócza Zoltán ismertetése szerint a Kőszegi Várszínház 2014-ben összesen 68 millió forintból gazdálkodik, amelyből 15 millió forintot tesz ki a tervezett jegybevétel és 14 millió forint az önkormányzati támogatás, a többit a pályázati források, a szaktárca és a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatása fedezi. A Kőszegi Várszínház előadásaira nyáron több mint hatezer látogatót várnak.

>>> A Kőszegi Várszínház műsora a 7 óra 7-en

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr297995165

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása