7óra7

Ismét színházi előadások a Benczúr Házban

Ismét színházi előadások a Benczúr Házban

2014. 06. 23. | 7óra7

A Magyar Posta tulajdonában lévő, 19. században épült palota a Posta Múzeumi és Művelődési Alapítvány által működtetett Postamúzeumnak, étteremnek és kulturális rendezvények megtartására alkalmas termeknek is otthont ad - olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

A VI. kerület villanegyedében található épület udvarán szabadtéri színpadot alakítottak ki, lehetőséget teremtve arra, hogy a nyári időszakban is tarthassanak színházi előadásokat a belváros szívében.

A Benczúr Ház szabadtéri színpadán idén a Turay Ida Színház négy produkcióját láthatja a közönség. Június 24-én, kedden a Bozsó József rendezte Van aki forrón szereti július 15-én a Mikó István által színpadra állított Csak semmi szexet, kérem, angolok vagyunk című produkciót láthatja a közönség.

Indul a bakterház

Az Anconai szerelmesek című zenés komédiát, amelyben az 1970-es évek olasz slágerei csendülnek fel, Huszti Péter rendezésében július 29-én tűzik műsorra. Augusztus 12-én pedig a Rideg Sándor regényéből született Indul a bakterház című vígjátékot játsszák Cseke Péter rendezésében.

A zenés vígjátékok szereplői között van Mikó István, Nemcsák Károly, Keresztes Ildikó, Bódi Barbara, Győri Péter, Kurkó József, Sövegjártó Áron, Hűvösvölgyi Ildikó, Benkő Péter, Tóth Judit, Szacsvay László és Bozsó József is.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr877995107

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása