7óra7

POSZT – Csütörtökön flashmobbal startol a fesztivál

POSZT – Csütörtökön flashmobbal startol a fesztivál

2014. 06. 03. | 7óra7

A tíz napon át tartó rendezvény a hazai színházi szakma legnagyobb, legrangosabb eseménye, egyben egy olyan összművészeti fesztivál, mely a Pécsi Nemzeti Színházban zajló versenyprogramok mellett közel kétszáz egyéb kulturális programot kínál a város legkülönbözőbb helyszínein, utcáin, terein a pécsiek illetve az idelátogatók számára.

A nyitó nap eseményei 16.45-kor a Bóbita Bábszínház óriásbábjainak zenés felvonulásával kezdődnek. A bábok végighaladva a Király utcán, 17 órára érnek a Színház térre, ahol felcsendül az Örömóda. 100 pécsi kisiskolás (a TVT Általános Iskola, a Mátyás király utcai Általános Iskola zenei tagozatának, és a Deák Ferenc Gyakorló Általános Iskola zenei tagozatának kórusai) és a MÁV Koncertfúvósok szólaltatják meg Beethoven muzsikáját egy flashmob keretében.

17 óra 10 perckor köszöntő beszédet mond Páva Zsolt, Pécs polgármestere, majd Huszti Péter, az ez évi fesztivál díszvendége megnyitja a XIV. POSZT-ot.

Az ünnepélyes megnyitó után „Egy új nap vár” címmel musical egyveleg csendül fel a gyerekek előadásában. Ezt követően a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Énekes madár című előadásával megkezdődnek a színházi találkozó programjai.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr577995317

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása