7óra7

Antré Fesztivál 1.0 – felfedezetlen tehetségek jelentkezését várják

Antré Fesztivál 1.0 – felfedezetlen tehetségek jelentkezését várják

2014. 04. 30. | 7óra7

Az Antré Fesztivál 1.0 színpadon debütáló ifjú és még fel nem fedezett tehetségek számára teremt bemutatkozási és fellépési lehetőséget. A fellépők a következő műfajokban képviselik magukat: komolyzene, jazz, könnyűzene, világzene, népzene, tánc (kortárs, orientális, formációs), performance, színház, gyermekprodukció, irodalom.

A több száz programnak a fesztivál Budapest belvárosában ad helyet, szeptember 19. és 22. között. Ezen belül is az Erzsébetváros és Belváros-Lipótváros szórakozó és kulturális töltekező tereiben, a Hátsó Kapu és a Rózsavölgyi Szalon vonzáskörzetében sorakozó kultikus helyszínek sokszínű és változatos miliőjében. A programok megvalósításához a fesztivál biztosítja a technikai struktúrát. A közönség és a zsűri által díjazott előadók, társulatok, produkciók értékes nyereményekben részesülnek.

A fesztiválra egyéni előadók és társulatok jelentkezését várják. Az első 250 fellépő jelentkezését tudják fogadni és biztosítani részvételüket a fesztiválon. Egy társulat egy produkcióval jelentkezhet az info@antrefesztival.com e-mail címen. Jelentkezési határidő: 2013. július 31. éjfél. A határidőn belül érkezett, első 250 jelentkező e-mailben kap egy jelszót, mellyel a levélben megadott linken regisztrálhatja magát a leírt határidőn belül. Az adatlap hiánytalan kitöltésével, továbbá az előzetes szerződési feltételek elfogadásával válik véglegessé a jelentkezés.

A fesztivál biztosítja a fellépés helyszínét a kiszolgáló helyiségekkel, professzionális minőségű alap technikai felszerelést és a fesztivál általános promócióját. A jelentkezőket a fesztivál szervezői osztják be a regisztrációkor megadott technikai paraméterek figyelembe vételével a legmegfelelőbbnek ítélt helyszínre és időpontra. A jelentkezésnél és a műsor összeállításánál figyelembe kell venni, hogy a sikeresen megvalósuló fesztivál egyik alappillére az időkorlátok nagyon pontos betartása – az általánosan meghatározott játékidő, valamint az építési/beállási és bontási idő. Színházi, táncszínházi produkciók és performanszok esetében a rendelkezésre álló teljes idő maximum 120 perc, mely tartalmazza a beépítési és bontási időt is. Koncertek esetében a játékidő 30 perc, a beépítés és hangbeállás maximum 15 perc, a levonulás maximum 15 perc. A produkciók szünetet nem tartalmazhatnak.

Tervezett helyszínek: Hátsó Kapu, Rózsavölgyi Szalon, Gödör Klub, Kisüzem, Kolor Projekt, Lámpás, Mika Tivadar, Szimpla, Téli kertem.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr147998061

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása