7óra7

Táncünnep a Magyar Táncművészeti Főiskolán

Táncünnep a Magyar Táncművészeti Főiskolán

2014. 04. 28. | 7óra7

A programokat április 27-én a Zuglói Filharmónia – Szent István Király Filharmonikus Zenekar és Oratóriumkórus koncertje nyitotta a Művészetek Palotájában a Táncművészeti Főiskola hallgatóinak közreműködésével. Az orosz nemzeti romantika jegyében összeállított közös esten az intézmény szinte valamennyi klasszikus balett évfolyama fellépett. Színre került Borisz Aszafjev nagyívű, sokszereplős táncjátéka a Bahcsiszeráji szökőkút egy részlete, valamint Harangozó Gyula egyik legismertebb koreográfiája, a Polovec táncok. Borogyin Igor herceg című operájának győzelmi jelenete ezúttal önálló táncbetétként volt látható. A koncert zárásaként szintén Harangozó művet mutattak be az idei vizsgakoncert műsorából: a bécsi miliőben játszódó vidám, idilli, humoros táncjáték, a Johann Strauss zenéjére készült Térzene.

Balázsi Gergő és Földi Lea

Szakmai kerekasztal a tehetséggondozásról

Komplex szakmai programokkal folytatódik a Táncünnep április 28-án, a főiskolán, amelybe bekapcsolódnak a győri, és a pécsi partnerintézmények is. A Győri Tánc és Képzőművészeti Általános és Szakközépiskola, a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola, valamint a Magyar Táncművészeti Főiskola vezetőinek, mestereinek részvételével szakmai tanácskozást tartanak a tehetséggondozásról, a hazai táncoktatás fejlesztési terveiről, valamint a továbbtanulási és elhelyezkedési lehetőségekről.

Bár a közép- és felsőfokú táncművészképzés más-más kihívásokkal néz szembe, számos ponton azonos gondokkal küzd. A szakmai nyugdíj korhatárt betöltött tanárok tovább foglalkoztatását már nem teszi lehetővé az idevonatkozó jogszabály. Emiatt mindhárom intézményben szakoktató hiány van. Egyre kevesebb tehetséges fiatal választja a közoktatási intézmények képzését, mivel a szakma társadalmi elismertsége, anyagi megbecsülése jelentősen csökkent. A belföldi elhelyezkedés korlátozott, a külföldi szerződéskötést pedig megnehezíti az állami finanszírozáshoz kötött hazai munkavállalási kötelezettség.

A szakmai napon mindhárom intézmény hallgatói bemutatkoznak. Részleteket adnak elő egyebek mellett a klasszikus balett repertoár neves darabjaiból (Bajadér, A kalóz, Csipkerózsika, Polovec táncok). A kortárs alkotók közül Kulcsár Noémi, Juhász Kata, Pataki Klári egy-egy műve is látható lesz.

középen Farkas Máté

Farkas Máté és Balázsi Gerő az „Évad legjobb végzős növendékei”

A tánc világnapján, április 29-én az MTF két végzős hallgatója, Farkas Máté és Balázsi Gergő veheti át az „Évad legjobb végzős növendéke” díjat.

Az elismerést a Magyar Táncművészek Szövetsége évente ítéli oda. Balázsi Gergő áprilisban a lengyelországi Szczecinben megrendezett Golden Pointe Shoes 2014. nemzetközi balettversenyen Nagy Díjat nyert. A rendezvényre az európai balettiskolák a legígéretesebb végzős hallgatókat nevezik. Az MTF először nominált indulókat, Balázsi Gerő mellett a szintén végzős Földi Leát is, aki első díjat kapott. Felkészítő tanáruk, Dózsa Imre, a IX. évfolyam vezetője (Professzor Emeritus) pedig a „Legjobb balettmester” címet kapta.

A tánc világnapi gálán a MÜPA-ban mindkét növendék fellép versenydarabjukkal: Petipa, A kalóz című balett jól ismert pas de deux-jével.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr757995715

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása