7óra7

A Proton ágyú tavaszi hadjárata

A Proton ágyú tavaszi hadjárata

2014. 04. 23. | 7óra7

Bánki Gergely

Strasbourgba elég megtépázva érkeztünk meg. Először is hiányzott a vezérezredesünk, mert miután Budapesten szerzett harctéri sérülése miatt mandulaműtéten esett át, fogságba esett Stockholmban!!! (A saját filmjének fényelésére kötelezték!) És ha ez nem lett volna elég, nem volt velünk a két Jani sem! Sem Szemenyei Jani, sem Derzsi Jani! Két harcedzett, bátor társ!!! Igaz, hárman is érkeztek a pótlásukra: Orth Peti, Tóth András (Szemenyei Jani helyére), és Székely B. Laca (Derzsi helyére), de Lacának még a saját helyén is helyt kellett állnia! Mindennek ellenére a Szégyen-haditervet akartuk alkalmazni. A gyakorlatokon nagyon nehezen, centiről centire haladtunk csak előre. Aztán az első ütközeten elakadtunk!!! És a másodikon is! És a harmadikon is! A Proton ágyú sikere elmaradt!!! Strasbourg polgárai ellenálltak. Pedig mi jól teljesítettünk, mindenki lelkiismeretesen küzdött, és helytállt, még az újak is, le a kalappal előttük. Nem értettük az egészet. Ráadásul itt alkalmaztuk 50. alkalommal a Szégyent

Szomorúan vonultunk Drezdába. A Demencia -haditervvel érkeztünk. Viszont itt meg Ervin the Big, azaz Nagy Ervin nem volt velünk! Igaz, helyére érkezett Szemenyei Jani, aki bizony több, mint bevethető állapotban volt! Nagyszerűen dolgozott, simán hoztuk is az első ütközetet, Drezda népe megadta magát. Pedig vezérezredesünk továbbra sem volt sehol. És a második este is térdre kényszerítettük Drezdát, a Proton ágyú végre sikerrel működöt!!!

Innen Berlin már csak rutinfeladat volt, csapatunk kiegészült, vezérezredesünk is sikeresen visszatért kötelékünkbe. Sőt, még az időjárás is nekünk kedvezett, Berlin csodaszép, tavaszi idővel várt minket! A Demencia-haditervet akadály nélkül teljesítettük, mind a három este!!! Éljen a Proton-ágyú!!!

És a végén Lisszabon, ez a csodálatos hangulatú, messzi város! Vezérünk újra úgy döntött, hogy nélküle oldjuk meg a Demencia-haditervet, és nem döntött rosszul. Pedig itt is változott a hadrend, Wéber Katáról kellett lemondanunk. Helyére érkezett viszont Láng Annamari, a régi, ezer csatát látott bajtárs!!! Igazi hősnő, karján apró gyermekével, Antonnal, oldalán erős támaszával, Vranik Krisztiánnal (ő is harcedzett róka, az egykori Realistic Crew csapatából)! És a végére kerüljön igazi happy end: Lisszabonban nem is volt igazi küzdelem!!! Totális, álló ünnepléssel fogadtak minket, mind a két este!!! Hát erre aztán nem számítottunk!!! Ez ám a tavaszi hadjárat, ez ám a Proton ágyú!!!!

Bánki Gergőt a Proton Színház színeiben legközelebb április 29., 30., május 1. és 2. a Szégyen, május 20. és 21. a Demencia, június 1., 2., 3., 4. és 5. pedig a Nehéz istennek lenni című előadásokban láthatják a nézők a Trafó Kortárs Művészetek Háza műsorán.

|{background:#ddd; font-size:11px; padding: 5px 10px}. *A turné helyszínei:*
Le Maillon, Strasbourg, Franciaország
HELLERAU – European Center for the Arts Dresden, Németország
HAU Hebbel am Ufer, Berlin, Németország
Maria Matos Teatro, Lisszabon, Portugália |

Kapcsolódó:

>>> Tavaszi turnésorozatra indul a Proton Színház

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr137995763

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása