7óra7

„Aki másként gondolkodik: hazaáruló” – Pinter-darab a Stúdió K-ban

„Aki másként gondolkodik: hazaáruló” – Pinter-darab a Stúdió K-ban

2014. 04. 15. | 7óra7

Harold Pinter A darab története szerint valahol, valamikor (sem a helyszín, sem az idő nincs tisztázva) egy értelmiségi házaspárt letartóztatnak, feldúlják a lakásukat, még a gyermeket is elviszik. Isten nevében. A haza nevében. Nem tudjuk mit akarnak, nem tudjuk, hogy miért akarják, csak azt, hogy bármit megtehetnek, ezért meg is teszik. Összeszedik az ellenzékieket. És mert a haza nem lehet ellenzékben, így aki ellenük szól, hazaáruló. Aki másként gondolkodik: hazaáruló. Istentelen.

"Ez a darab számomra legalább annyira szól a csendről, mint a kimondott szóról, a szünetről, ami mondatként ékelődik az elhangzó szavak közé. A csendről, ami félelmet kelt és bizonytalanságot szül. A csendről, ami maga a rettegés és a kiszolgáltatottság. És a sötétségről, amelyik olyan mély lett, amilyet a természet nem, csak az ember tud létrehozni" – mondja Szikszai Rémusz, az előadás rendezője.

A szerzőt a chilei Allende-kormány politikai és részben fizikai likvidálása után egyre jobban kezdte foglalkoztatni a politika. A darab közvetlen előzménye két török lánnyal való találkozása volt, akik holmi bebörtönzött értelmiségiekről beszéltek közömbös hangon. Pinter ezen felháborodott, mire annyit mondtak: "Ó, magának akkora képzelőereje van, bizonyára azért tartja olyan nagy dolognak, hogy valakit megkínoznak."

Harold Pinter: Az utolsó pohár | színháztrailer

|{background:#ddd; font-size:11px; padding: 5px 10px}. NICOLAS Ki szeretne lenni inkább? Maga vagy én?
szünet
NICOLAS Én inkább én szeretnék lenni a maga helyében. Csak az a baj magával, noha aláírom, vannak értékes tulajdonságai, hogy beszorult a kapu elé, én meg tisztán állok a tizenegyes pontnál. Ért engem, ugye? Istenem, hadd tegyek magának egy vallomást, hadd valljak be magának valamit. Soha nem voltam annyira meghatva, soha életemben, mint amikor – épp a minap, múlt pénteken, azt hiszem – az az ember, aki ezt az országot irányítja, bejelentette az országnak: mindnyájan hazafiak vagyunk, egy emberként állunk a gáton, egy tőről fakadunk. Magát kivéve, nyilvánvalóan. |

Nicolast Nagypál Gábor, Victort Kovács Krisztián, Gilát Parti Nóra alakítja a Stúdió K április 17-i bemutatójában. A díszlet Varga Járó Ilona, a jelmez Kiss Julcsi munkája. A premier után, áprilisban 18-án és 26-án is látható a produkció.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr827995947

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása