7óra7

Kaszás Attila-díj – Bemutatták a jelölteket

Kaszás Attila-díj – Bemutatták a jelölteket

2014. 04. 14. | 7óra7

Kaszás Attila-díj A szavazási eljárás utolsó fordulójába Pogány Judit, az Örkény István Színház, Nagy Alfréd, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház és Schneider Zoltán, a Radnóti Miklós Színház társulatának tagja jutott - közölte Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere a Mozaik Művészegyesülettel közösen alapított díj jelöltjeit bemutató sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.

Idén hetedik alkalommal adják át az 500 ezer forinttal járó díjat, amely a magyar nyelven játszó színművészek szakmai és emberi elismerésén túl Kaszás Attila szellemi hagyatékának ápolását szolgálja.

Pokorni Zoltán felidézte: az eredeti elképzelés az volt, hogy olyan díjat alapítsanak, amelyről a színészek dönthetnek és nem a politika. Három éve megváltoztatták a szavazási eljárást, és az utolsó körben a három jelölt közül a közönség választhatja ki, hogy ki kapja az elismerést.

A díjra a magyar nyelvű színházak saját társulatuk egy-egy tagját javasolhatták. A polgármester kiemelte, hogy a színházak érdeklődése megnőtt a díj iránt, idén már 38 nevezés érkezett. A nomináltak a második szakaszban önmaguk közül, titkos szavazással választották ki a továbbjutó három színészt.

A közönség a Kaszás Attila-díj oldalán már hétfőtől, május 12-től pedig telefonon és sms-ben is szavazhat a díjra. A szavazatokat június 12-ig várják - tette hozzá Pokorni Zoltán.

Tájékoztatása szerint a jelölteket bemutató folyamat júniusig tart. A közmédia televíziós csatornáin 4 perces kisfilmeket sugároz a jelöltekről egy hónapon keresztül, és a kulturális műsorokban is teret ad az eseménynek. A Heti Válasz, a Magyar Nemzet és a kultura.hu is bemutatja a jelölteket.

Vasvári Csaba, a Mozaik Művészegyesület alelnöke felhívta a figyelmet arra, hogy idén újdonságként a díj átadása köré négynapos fesztivált szerveznek a Győri Nemzeti Színházban szeptember 5. és 8. között, a jelöltek társulatainak fellépésével.

Forgács Péter, a Győri Nemzeti Színház igazgatója elmondta: a három színészt színházuk egy-egy előadásával mutatják be a fesztiválon, a díjátadó gálát pedig a negyedik napon, a rendezvény záróeseményeként tartják meg.

A díjat alapításának évében, 2008-ban Szarvas József, 2009-ben Nemes Levente, 2010-ben Mátray László, 2011-ben Mucsi Zoltán, 2012-ben Bányai Kelemen Barna, 2013-ban pedig Borovics Tamás vehette át.

Kapcsolódó:

>>> Kaszás Attila-díj 2014 – Elindult a második forduló

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr967995823

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása