7óra7

Elhunyt Nikolényi István, a Szegedi Szabadtéri Játékok egykori igazgatója

Elhunyt Nikolényi István, a Szegedi Szabadtéri Játékok egykori igazgatója

2014. 04. 05. | 7óra7

A színházi szakember 1987 és 1999 között, több mint tíz évig irányította a Szegedi Szabadtéri Játékokat, 1996-1999 között pedig a Szegedi Nemzeti Színház igazgatója is volt.

Újságíróként hosszú ideig vezette a Délmagyarország kulturális rovatát, főszerkesztőként irányította a Csongrád Megyei Hírlapot, a Délvilágot, majd a Páholy című folyóiratot.

Nikolényi István neve elválaszthatatlan Szeged színházi világának történetétől. Az utókor számára különös jelentőséggel bír az is, hogy a fesztivál életében ő volt az első igazgató, aki annak történetét és működését színháztörténeti jelentőségű kötetben foglalta össze. Nevéhez fűződik a Szegedi Szabadtéri Játékok infrastrukturális és műsorpolitikai megújítása, modernizálása is.

2011-ben Szeged Kultúrájáért díjat kapott.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr197995907

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása