7óra7

Több mint ötven iskola és civil szervezet csatlakozott a Versünnephez

Több mint ötven iskola és civil szervezet csatlakozott a Versünnephez

2014. 03. 20. | 7óra7

A Versünnep professzionális versmondó versenyén színészek és színész hallgatók mérik össze tudásukat. Idén először a fesztivál hivatalos programjához kapcsolódhatott bármely hazai és határon túli iskola vagy civil szervezet egy amatőr versmondó verseny megrendezésével. Több mint 50 közösség élt ezzel a lehetőséggel - emelik ki a Versünnep Alapítvány MTI-hez eljuttatott közleményében.

A professzionális versmondók versenyének első elődöntőjét március 10-én tartották a Békéscsabai Jókai Színházban, ahol a zsűri szavazatai alapján színész-előadóművész kategóriában Bartus Gyula, Józsa Mihály, Liszi Melinda és Pregitzer Fruzsina, míg a szakirányú hallgatók kategóriájában Köböl Lilla jutott tovább. A közönség voksai alapján az első kategóriában Csiki Hajnalka, a másodikban Varga Bianka kapott lehetőséget arra, hogy tovább versenyezzen.

A következő elődöntő március 24-én lesz Veszprémben, a Latinovits-Bujtor Játékszínben, majd március 31-én a vajdasági Szabadkán versengenek a továbbjutásért a résztvevők. A döntőt a költészet napján, április 11-én tartják Budapesten, a Nemzeti Színházban.

A Versünnephez csatlakozott iskolák és civil szervezetek számára április 5-én rendeznek "seregszemlét" a budapesti Játékszínben, ahol a legjobb eredményt elért versmondók ismét megcsillogtathatják tehetségüket. A legjobbak legjobbjai pedig lehetőséget kapnak arra, hogy - versenyen kívül - a Versünnep döntőjén, a Nemzeti Színházban is előadhassák produkciójukat.

A közleményben felidézik, hogy minden évben egy meghatározott központi téma köré épül a fesztivál programja. Idén a versenyzők a Család Európai Évéhez és az I. világháború kitörésének 100. évfordulójához kapcsolódó művekkel, valamint egy kortárs magyar költő, író alkotásával készülhettek az ünnepre.

A Versünnep Fesztivál a Versünnep Alapítvány, a Bánffy György Kulturális Szalon és a Nemzetstratégiai Kutatóintézet társzervezésében valósul meg - olvasható a közleményben.

Kapcsolódó:

>>> Vers- és prózamondó fesztivál a család európai éve jegyében

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr327996059

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása