7óra7

A Krétakör sem vesz részt a Burgtheater fesztiválján

A Krétakör sem vesz részt a Burgtheater fesztiválján

2014. 03. 14. | 7óra7

Mint az MTI-hez eljuttatott közleményben felidézik, a fesztivált a kedden felmentett Matthias Hartmann kezdeményezte.

A Burgtheater volt igazgatója tavaly tavasszal egyes, különösen a színházi életet érintő magyar kultúrpolitikai intézkedések feletti aggodalomtól vezérelve, hat neves osztrák művésszel közösen nyílt levélben fordult Balog Zoltánhoz, majd informális találkozóra Budapestre is ellátogatott az emberierőforrás-miniszterhez.

Burgtheater

"A helyzet megoldásaként egy olyan színházi fesztivál ötletével állt elő, ahol a magyar kulturális kormányzat által kitüntetett, illetve elhanyagolt színházi alkotók és csoportjaik közösen mutatkozhatnak be az osztrák közönség előtt, és lehetőség szerint párbeszédbe is léphetnek egymással. A kezdeményezés jelentőségét nem lehet eléggé megbecsülni, tekintettel arra, hogy hazánkban ma erre sajnálatos módon nincs sem hivatalos, sem informális lehetőség" - fogalmaz a Krétakör, hozzátéve: ez a fesztivál a szabad véleménynyilvánítás és a demokratikus konfrontálódás érdemi lehetőségét jelentette a társulatnak.

Mint írják, bíztak abban, hogy a Burgtheater gazdálkodásával kapcsolatban elindított vizsgálatok megnyugtató eredménnyel fognak zárulni, amelyek tisztázzák Matthias Hartmann felelősségét. Az igazgató keddi menesztése után azonban kénytelenek tudomásul venni, hogy "Matthias Hartmann személye és jelenlegi helyzete hitelteleníti a magyar kulturális kormányzattal szemben megfogalmazott, mégoly jogos és megalapozott kritikákat".

Bár a közintézmény és annak vezetője nem egy és ugyanaz, a fesztivál kezdeményezője személyesen Hartmann volt, ezért a Krétakör társulata számára erkölcsileg elfogadhatatlan lenne, ha mégis részt vennének rajta. "Legfontosabb értékünk a szakmai integritásunk következetes és megalkuvásmentes képviselete itthon és a nagyvilágban egyaránt" - hangsúlyozzák.

Korrupció

A közleményben elnézést kérnek mindazoktól, akik jegyet vásároltak és érdeklődtek a produkció iránt, és sajnálatukat fejezik ki Andreas Erdmann-nak is, aki a Burgtheater dramaturgjaként sok erőfeszítést tett annak érdekében, hogy a fesztivál megvalósulhasson. "Szolidaritásunkat és elismerésünket fejezzük ki a Burgtheater társulatának és dolgozóinak, akik a kialakult helyzet ellenére is alázattal végzik hivatásukat. Bízunk abban, hogy mindazok, akiket döntésünk most megsértett, idővel megértőek lesznek álláspontunkkal kapcsolatban" - írja a Krétakör társulata.

Kapcsolódó

>>> „Ítélkezni a hivatalos vizsgálatok lezárultáig nem szeretnénk”

>>> A Burgtheater sajnálja, hogy a Nemzeti Színház nem lesz ott a márciusi fesztiválon

>>> Vidnyánszky híve a párbeszédnek, de revansot vesz a Burgtheateren

>>> Magyarország Fesztivált rendez a Burgtheater

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr827996131

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása