7óra7

Mimikri / Tavaszi áldozat – a Szegedi Kortárs Balett új bemutatója

Mimikri / Tavaszi áldozat – a Szegedi Kortárs Balett új bemutatója

2014. 03. 08. | 7óra7

A Kossuth-díjas táncművész a csütörtöki főpróba előtt tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy Igor Sztravinszkij zenéjére már 1996-ban készített koreográfiát, melyet a társulat hosszú évekig hatalmas sikerrel játszott. A több mint száz éve bemutatott zenemű erejéből mit sem vesztett, ugyanazt az élményt tudja nyújtani ma is – hangsúlyozta.

Mimikri / Tavaszi áldozat

Juronics Tamás szerint sikerült megvalósítani eredeti elképzelését: teljesen új, a közösség belső működésére és drámájára koncentráló alkotás született, amely nem hasonlít a 17 esztendővel ezelőttire.

A második felvonás igazi különlegesség, amely illeszkedik a társulat kortárs zeneszerzők alkotásait feldolgozó művei sorába.

Mimikri / Tavaszi áldozat Unszuk Csin, a Berlinben élő, számos rangos, nemzetközi díjjal kitüntetett dél-koreai zeneszerző mestere Ligeti György volt, többek között Sztravinszkij és Bartók zenéjét is meghatározónak tartja kompozíciós stílusában. A 2009-ben bemutatott concertója, a Su a keleti és a nyugati zenei világot ütközteti. Az ősi kínai hangszer, a seng és a szimfonikus zenekar dinamikus viszonyában a szólóhangszer hol elvegyül, hol eluralkodik, hol teljesen eltűnik a zenekari hangzásban. Egymás árnyékai, visszhangjai lesznek a hangszerek, hangokkal rajzolva meg a természetben is megfigyelhető mimikrijátékot. A Czár Gergely és Takács Zsófia főszereplésével bemutatott darabban megjelennek a férfi-női viszonyok is.

A szegedi pénteki premiert követően a Sztravinszkij-művet március 21-én Budapesti Tavaszi Fesztivál nyitóelőadásaként a Művészetek Palotájában a fővárosi közönség is láthatja, ekkor a második részben Bartók Béla Táncszvitjét adja elő a Szegedi Kortárs Balett.

Pataki András, a társulat igazgatója elmondta, hogy az együttes az idei évben összesen négy bemutatót tart, részben a Budapesti Tavaszi Fesztivállal, a Nemzeti Táncszínházzal és a Nemzeti Filharmonikusokkal koprodukcióban. Az együttes számos fesztivál felkérésének tesz eleget, a főváros mellett Veszprémben és Győrben is fellép.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr317996191

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása