7óra7

Orosz és magyar egyetemisták színházi találkozója Lakiteleken

Orosz és magyar egyetemisták színházi találkozója Lakiteleken

2014. 02. 28. | 7óra7

Tolsztoj Társaság Augusztus 10. és 19. között gyakorlott színházi rendezők és dramaturgok közreműködésével intenzív, egyben innovatív módszeren alapuló, nyelvtanulással egybekötött színházi találkozót szervezünk – mondta Lezsák Sándor, aki egyben a Tolsztoj Társaság tiszteletbeli elnöke.

A találkozóra magyar anyanyelvű orosz szakos egyetemisták, valamint orosz anyanyelvű, magyar szakos egyetemisták jelentkezését várják – fűzte hozzá.

Az Országgyűlés alelnöke elmondta: a találkozó két szakaszból áll. Az előkészületi fázisban az egyetemisták a felhívás mellékletében feltüntetett művek egyikét kiválasztják, megismerkednek a darab idegen nyelvű szövegével és kialakítják egymás között a szereposztást.

A második szakasz az augusztusi tíz napos tábor, ahol minden csoporttal dramaturgok, rendezők foglalkoznak annak érdekében, hogy az adott darab nyelvi fordulatai beépüljenek és az egyfelvonásos mű közönség előtt előadható legyen. A tíznapos lakiteleki találkozó végén minden csoport bemutatja saját produkcióját.

A Tolsztoj Társaság tiszteletbeli elnöke szólt arról, hogy a műhelymunka időpontja egybeesik a Lakiteleken harmadik alkalommal megrendezendő orosz-magyar műfordítói táborral, az ehhez a programhoz kötődő kulturális előadások a színházi műhely résztvevői számára szintén látogathatók lesznek.

A találkozóra május 15-ig jelentkezhetnek az érdeklődők.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr877996297

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása