7óra7

Nyílt levelet írt a Bárka Színház társulata

Nyílt levelet írt a Bárka Színház társulata

2014. 02. 19. | 7óra7

|{background:#ddd; font-size:11px; padding: 5px 10px}. Tisztelt dr. Navracsics Tibor Miniszter Úr! Tisztelt dr. Kocsis Máté Polgármester Úr!
Nyílt levélben fordulunk Önökhöz.
Tudjuk, hogy elfoglaltságaik közt a Bárka Színház léte, sorsa bizonyára nem a legégetőbb gondjaik közt van. Nekünk viszont, művészeknek és kollégáinknak ez az életünk, ezért dolgozunk, örülünk és szenvedünk nap mint nap. Ezért bátorkodunk Önöket, Miniszter úr és Polgármester úr, keresni, és közös gondolkodásra invitálni.
Itt állunk, s nem értjük, mi történik velünk és a Bárkával. Nem tudunk semmit csinálni, holott szeretnénk. Közben már nem tud működni a Ráday utcai jegyirodánk, s néhány nap múlva már játszani sem tudunk.
Mi pedig nem értjük, mi az oka az átadás-átvétel körüli, másfél éve húzódó huzavonának. Azért írunk közös levelet minden érintettnek, mert nem tudjuk, kihez forduljunk. Ebben a pillanatban nincs fönntartónk. Már és még.
De egyre kevesebb az idő, a Bárka és „legénysége” fölélte a tartalékait is. Elmaradtak a fizetéseink, a kifizetések, most már előadásaink is és a bemutatóink is. Önhibánkon kívül hitelünket veszítjük kiváló hazai és külföldi alkotótársaink, rendezőink és vendégművészeink szemében.
Eddig nem gondoltuk, hogy szólni kell. Azt gondoltuk, hogy elég, ha dolgozunk. De most már úgy látjuk: nem elég!
Kérjük, legyen vége az illetékesek közti ide-odamutogatásnak, mert hamarosan el fog tűnni egy színház! Ha a Bárka nem megy tovább, akkor egy olyan kulturális intézmény tűnik el, ahová többtízezer ember jár évente, annak ellenére, hogy nem a pesti Broadway vagy a körúti színházak vonzáskörzetébe tartozik. Ahová rengeteg diák jár, akiknek meghatározó előadások készültek itt. Cseh Tamás színháza volt.
Csodálatos látnunk, hogy mellettünk egyetemi campus épül. De attól tartunk, mire fölépül, addigra nem lesz ennek a korszerű egyetemi városrésznek kulturális intézménye.
Ezért is szólunk most. Most szólunk!
A tájékoztatások szerint megvan a pénz, megvan a jószándék – de közben nincs, mert hozzánk nem jut el. A sok jószándék mellett napról napra reménytelenebb a helyzetünk. Legyenek szívesek, a Bárka érdekében segíteni, intézkedni!
Biztos, hogy egyetértünk abban: a Bárkának élnie kell.
Mi készek vagyunk közös gondolkodásra.
Várjuk válaszukat!
Munkájukhoz sok sikert kívánunk!
_a Bárka Színház társulata_ |

A Bárka Színház február 3-án közleményben tudatta, hogy bizonytalan jogi és gazdasági helyzetére való tekintettel több előadását nem játssza február 22-ig, és ugyanezen okok miatt a Rovarok című előadás megkezdett próbafolyamatát is felfüggeszti.

Jelenleg zajlik a Bárka Színház átadás-átvétele, amelyet követően a Józsefvárosi önkormányzattól állami tulajdonba, a tervek szerint a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium fenntartásába kerül.

Bárka Színház

A színház korábbi tájékoztatása szerint a Józsefvárosi önkormányzat a december 18-i döntésével a magyar állam tulajdonába adja át a Bárka Színházat. A magyar állam képviseletében a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. gyakorolja a tulajdonosi jogokat. Ezt követően jelölhetik ki a fenntartót, amely a tervek szerint a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM).

Mint írták, a KIM 2014-es költségvetésében szerepel a Bárka Színház, azonban amíg nem a minisztérium a Bárka fenntartója, addig ez a költségvetési keret nem nyitható meg. Ez a helyzet az, amely az ügyvezetőt arra késztette, hogy a színház működését a gazdálkodása alá rendelje, és a színház csak olyan előadásokat tartson repertoáron, amelyek gazdaságilag rentábilisak, és ez késztette a tervezett bemutató elhalasztására is.

Kapcsolódó

>>> KIM: felelőtlen gazdálkodás gyanúja lassítja a Bárka Színház átadás-átvételét

>>> Józsefvárosi Önkormányzat: felelőtlen gazdálkodás gyanúja nehezíti a Bárka átvételét

>>> A Bárka Színház megkapta észrevételezésre az ÁSZ jelentéstervezetét

>>> Bizonytalan jogi és gazdasági helyzet a Bárka Színházban

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr547996395

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása