7óra7

Megvannak a 15. jubileumi POSzT válogatói

Megvannak a 15. jubileumi POSzT válogatói

2014. 02. 10. | 7óra7

POSZT Munkájukat 2014. március 1-től kezdik meg. Feladatuk, hogy kiválasszák a 2014. március 1. – 2015. február 28. között bemutatott hazai és határon túli magyar színházi előadások közül az általuk legjobbnak ítélt 12 produkciót.

A válogatóknak a színházak által javasolt előadásokat meg kell tekinteniük. Emellett bármely produkciót megnézhetnek és meghívhatnak, de az ajánlottak elsőbbséget élveznek.

Az előadóművészeti törvényben meghatározott kategóriáknak megfelelően a nemzeti és kiemelt intézmények, valamint az állandó társulattal és repertoárral rendelkező határon túli magyar színházak két előadást jelölhetnek, a regisztrált előadóművészeti szervezetek, valamint az állandó társulattal és repertoárral nem rendelkező határon túli színházak egy előadást javasolhatnak. A nem regisztrált és nem a Független Előadóművészeti Szövetség (FESZ) tagjaként működő formációk jelentkezéséhez a Magyar Színházi Társaság, illetve a Magyar Teátrumi Társaság két tagszervezetének ajánlása szükséges.

Balogh Tibor Balogh Tibor 1978 óta tevékenykedik színházi szakíróként. Tagja a Színházi Kritikusok Céhének, ahol tagságát 2013 óta szünetelteti. Rendszeresen publikál a Magyar Teátrum és online, a Bárka folyóirat és online felületein, valamint a Criticai Lapokban. Ő szerkesztette a 2013-ban megjelent 50 évad a Gyulai Várszínházban című jubileumi kötet. Dramaturgként dolgozott Kecskeméten és Debrecenben. 1986-ban egy évadon keresztül ügyvezető igazgatóként vett részt az egri Gárdonyi Géza Színház állandó társulatának újraalakításában. 2008-2011 között a Vidnyánszky Attila vezette Csokonai Színház irodalmi titkára volt.

Perényi Balázs Perényi Balázs 1996 óta ír színházi szakcikkeket, kritikákat az Ellenfény, a Színház, a Criticai Lapok, a Zsöllye valamint a Drámapedagógiai Magazin számára. Jelenleg a Színház- és Filmművészeti Egyetem DLA hallgatója. Korábban itt szerzett diplomát drámatanárként és 2010 óta vesz részt az egyetem színházi nevelés képzésében. 2012-től a Pannon Egyetem drámapedagógia tanára. Több drámatagozatos iskolában tanított kreatív játékot, színjátékot, drámát, illetve színház- és drámatörténetet. Drámatanárként gimnáziumi csoportokkal, illetve drámatagozatos iskolák osztályaival 18 év alatt 25 előadással jutott be a diákszínjátszó találkozó országos döntőjére. 2010-ben az ASSITEJ Kaposvári Gyermek- és ifjúsági Színházi Biennálé szakmai programjának válogatója volt. Rendszeresen rendez – elsősorban TIE és beavató színházi előadásokat – a Káva Kulturális Műhelyben, de dolgozott a Kolibri Színházban, a pécsi Bóbita Bábszínházban, az egri Harlekin Színházban és a tatabányai Jászai Mari Színházban is.

*POSzT 2014: Plakátkiállítás*

Javában folyik az OFF programok összeállítása és előkészítése. A 2014-es POSzT egyik kiemelt programjaként egy nagyszabású szabadtéri színházi plakátkiállítás megvalósításán dolgoznak a szervezők, melyen – a remények szerint – a 2013. március 1. és 2014. február 28. közötti időszakban bemutatott valamennyi magyar színházi produkció grafikai plakátjait kiállítják majd a Színház téren, a fesztivál központjában. Így valamennyi produkció megjelenhet a POSzT-on – ha grafikus formában is –, mely a mostani válogatási időszakban született. A kiállításon való részvételre szóló felhívást a szakmai szervezetek (a Magyar Színházi Társaság illetve a Magyar Teátrumi Társaság) minden színházhoz és társulathoz eljuttatták. A szervezők március 15-ig várják a színházak anyagait.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr847996421

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása