7óra7

Kaland a fal mögött
7óra7: (4/10)
Közösség: (0/10)

Kaland a fal mögött

2014. 02. 07. | 7óra7

Tarelkin halála

Ebből aztán egy végtelenül idegesítő és idegesítően végtelen előadás születik, majd másfél óra telik el addig, hogy el legyen már temetve szegény Tarelkin, aki immár messze földön elhalt ex-szomszédjának, Szila Szilics Kopilovnak adja ki magát, ám hitelezői és főként Polutatarinov kapitány előtt nem könnyű ez a dolog, főként utóbbi kételkedik erősen, mivel az álelhunytnál jelentős kompromittáló iratok maradtak, és ez elég ingerlékennyé teszi a kapitányt. Eközben forog a nagy fadoboz a színpadon, időnként jelentésesen suhog egy ostor, az óra pedig mintha visszafele járna. Annak ellenére, hogy a színészek jelentős energiákat mozgatnak meg, a negyedik falról mindez visszapattan, és a nézőtérre a jótékony unalom leple hullik.

Tarelkin halála

Sokan mennek el a szünetben, és nem lehet megróni őket ezért, pedig a maradóknak van igazuk, ugyanis a második felvonásban kiderül: Imamutdinovnak van közlési szándéka az előadással, de ehhez Iván Antonovics Raszplujev, megbízott körzeti rendőrbiztos szerepében Galló Ernőnek kell kiteljesednie. Galló – és a kerületi rendőrkapitányt játszó Tollas Gábor – a látomásos költői blöffkatyvasz helyett alapvetően nagyjából a Švejk (és a könyv legendás illusztrátora, Josef Lada – a Polutatarinov kapitány szerepében öblösen és rajzfilmes-gonoszul szigorkodó Ciugulitu Csaba például tökéletes Baloun lenne) szellemében állnak neki felgöngyölíteni a bűnügyet, ami jót tesz mind a történetnek, mind az előadásnak. Galló az abszurdot nem művészi commedia dell'arteként, hanem fizikai erőpróbaként fogja fel, és sikerül áttörnie azt a bizonyos falat, amely immár a történetben is központi szerepet játszik (na jó, nem pont azt a falat, hanem a színpad és a nézőtér közöttit), és miközben szegény bekasztlizott Tarelkint szomjaztatják, egy egész sor karikatúrafigura vonul fel, de ebben a sokkal mozgalmasabb atmoszférában a helyükre kerülnek, leginkább az orosz dal jelenetében, amely betét másutt akár nyíltszíni tapsra is érdemesült lett volna, itt azonban mintegy nézőtéri ocsúdást eredményező tényezőként működik, ami ugyancsak elismerésre méltó teljesítmény. A lényeg, hogy Imamutdinov az egyszeri kisember és a hatóság, a hatalom legendásan egyenlőtlen viszonyát szándékozik nyomatékosan megfesteni, ám olyan az előadás, mintha dramaturg hiányában kénytelen lett volna megrendezni azt is, amiről a világon semmi nem jutott az eszébe. Ennek megfelelően amikor az előadás mögött van intellektuális betét, akkor a tragikumot végre egyensúlyozza a komikum, a lassút a gyors, a hangost a halk, amikor meg nincs, akkor az egész felborul, és egy gyermeklelkű mérnöktanár által drasztikusan zsírkrétával szétbarbarizált kifestőkönyvvé válik a produkció.

Tarelkin halála

Reménytelennek látszott, de nem adtuk fel mi sem, a kirobbanó energiát mozgósító társulat sem, és már ezért sem elvesztegetett este a Tarelkin halála. Eredménye is van az erőfeszítésnek: a fal mögül kibukkan a színház, felsejlik a humor, megcsillan a tartalom, feléled a darab. Még ha percekre is. Megdolgoztunk érte. Legyen ez egy közösségi színházi alkalom.

_(Thália Humorfesztivál, Thália Színház, Budapest, 2014. február 6.)_

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr588001571

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása